
A szervezet honlapján elérhető dokumentum szerint a női bajnokságban a 2026–2027-es idényben nyolc vagy kilenc csapat szerepel majd attól függően, hogy az NB I-ben bajnok veszprémi Vehir-VESC vállalja-e a szereplést a legjobbak között. Ezt jövő keddig kell eldöntenie az együttesnek, akkor jár le ugyanis a nevezési határidő.
Az április végén zárult legutóbbi idényben kilenc csapat alkotta az élvonal mezőnyét, de az már korábban biztos volt, hogy a bajnok Vasas Óbuda második számú, úgynevezett fiókcsapata, a Vasas SC hiába zárt hatodikként, ősztől csak az NB I-ben szerepel.
Az MRSZ mellékletéből az is kiderült, hogy jövő tavasszal az élvonal nyolcadik – és ha van, akkor a kilencedik – helyen záró együttese kiesik, míg az NB I bajnoka feljut. A dokumentum kiemelte, hogy a másodosztály aranyérmese „amennyiben nevezésével nem érvényesíti indulási jogát a magasabb osztályba, melyet a Magyar Röplabdaszövetség kötelező jelleggel elvár, úgy nevezését csak a 2027–2028-as felnőtt női NB II-re adhatja le”. A 2027–2028-as évadban egy kieső és egy feljutó lesz, sőt, a rendelkezés szerint onnantól ez a rend él egészen a 2035–2036-os idényig mind a csapatszámot, mind a kiesést illetően. Ez akkor változhat, ha az NB I aktuális bajnoka nem él a feljutási szándékával, ezáltal vállalva a harmadosztályba sorolást.
Az NB I-es létszám is változni fog: a következő kiírásban ott 11 együttes vehet majd részt, amely közül az utolsó három búcsúzik, és csak az NB II-ben folytathatja. A 2027–2028-as idénytől tízcsapatos lesz az NB I, amelyben egy-egy kieső és feljutó lesz egészen a 2035–2036-os évadig bezárólag.
A férfibajnokságban a vasárnap zárult idényben 13 együttes szerepelt, közülük ősztől csak a legjobb hat – a végeredmény alapján a Kaposvár, a MÁV Előre, a Kazincbarcika, a Pénzügyőr, a MAFC és a TFSE – vehet részt az Extraligában, a többiek az ismét különváló NB I-ben indulhatnak. Az MRSZ dokumentuma azonban megjegyezte, „amennyiben valamelyik csapat nem él a nevezési jogával, úgy a 2025–2026-os végeredmény soron következő csapata jogosult nevezni a felsőbb osztályba”, ez elsőként a hetedik DEAC lehet.
A következő idény végén a hatodik kiesik, az NB I-ből pedig a bajnok feljut, s – akárcsak a nőknél – amennyiben ezzel a jogával nem él, akkor az NB II-ben kell folytatnia. A szövetség ezt a lebonyolítási rendszert szintén a 2035–2036-os idény végéig rögzíti.
Az NB I létszáma még nem ismert, ugyanakkor ősztől a férfiklubok is indíthatnak a második vonalban fiókcsapatokat, ezek azonban nem juthatnak fel és nem eshetnek ki.

Férfi röplabda Extraliga: a Debrecené a hetedik hely







