
Egyéb egyéni
3 órája
Révész Bulcsú háromfrémes hátrányban a sznúker-vb selejtezőjében
A jóval esélyesebb kínai Csang An-ta 6–3-ra vezet a 19 éves magyar játékos ellen.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

A világszövetség szintetikus tollaslabdákat tesztel
A BWF csak alapos elemzés után dönt arról, hogy általánosan is bevezeti-e az új játékszert.
Egyéb egyéni
Tegnap, 14:14

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n
A másik ágról a magyar játékos párospartnere, a horvát Ivor Ban jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:59

Öttusa-vk: Koleszár Mihály döntős Kairóban, Bőhm Csaba búcsúzott
Koleszár Mihály az élről indulhatott a kombinált számban, míg Bőhm Csabának túl nagy hátránya keletkezett a laser runig.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:34

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson
A magyar delegáció péntek este teljes létszámban vett részt az AIPS Médiadíjak átadására rendezett ünnepségen.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:32

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában
A 34 indulónak 13 akadály 17 erőkifejtését kellett leküzdenie a 68 másodperces limitidőn belül.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:33

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében
A 19 éves játékos a 2. körben legyőzte az angol Louis Heathcote-ot.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 23:32

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen
A 23. alkalommal kiírt jugrai tornát svájci rendszerben, kilencfordulós körmérkőzéses formában bonyolítják le.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:29

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős
András az elődöntőben a harmadik kiemelt svéd Mattias Karlsson és a szlovák Lubomír Pistej párharcának a továbbjutójával találkozik.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban
Guzi Blankához hasonlóan Erdős Rita is elődöntős csoportja élén végzett, három magyar női versenyző lesz ott a döntőben.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:47

Sindarov már két ponttal vezet a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén
Hétvégén újabb két forduló vár a nagymesterekre, hétfőn szünnap, majd kedden és szerdán jön az utolsó két forduló.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 17:27

Sznúker-vb: Révész remekül kezdett a selejtező második fordulójában
A magyar játékosnak négy meccset kellene nyernie a 32 játékost felvonultató főtáblára jutáshoz
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:15

Öttusa: Gulyás Michelle és Guzi Blanka is lazán döntős a kairói világkupaversenyen
A kétszeres vb-ezüstérmes Guzi Blanka az A-csoport élén jutott be a döntőbe.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 15:12

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek
Videót posztolt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

MSÚSZ: a mesterséges intelligencia térnyeréséről tartottak konferenciát Budapesten
Nemzetközi hírű szaktekintélyek is előadást tartottak.
Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:23

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
„Megtapasztalhattam, mennyit fejlődött a sport az elmúlt tizenhat évben” – Baji Balázs üzent
Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában
Asztalitenisz: András Csaba egyesben negyed-, párosban elődöntős Törökországban
Népszerű cikkek
Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben
Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.05. 18:16
Új háttérszervezetet alakított a sportirányítás az LA10 program sikerességéért
„Az LA10 program annyit takar, hogy vagy szeretnénk az első tízbe bekerülni az éremtáblázaton, vagy tíz aranyérmet szeretnénk szerezni.”

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41
Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében
A legjobb magyar sznúkerjátékos 4–2-re legyőzte az ukrán Anton Kazakovot.

Egyéb egyéni
2025.02.05. 12:59
Budapesten tartott konferenciát a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség
Az idei Világjátékokon nagyrészt magyar versenybírók felügyelik a tájfutóversenyeket.

Egyéb egyéni
2025.02.05. 10:40
Magyar Parasport Napja: kajakosok az idei nagykövetek
Február 22-én már nyolcadik alkalommal tartják meg a rendezvényt.

Egyéb egyéni
2025.02.04. 20:45
Tűz ütött ki a Puskás Arénában
A hatodik emeleten két légtechnikai berendezés égett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerint.

Egyéb egyéni
2025.02.04. 18:46
Légfegyveres Eb: tizennyolc magyar szerepel Eszéken
A Párizsban szerepelt valamennyi magyar sportlövő ott lesz Horvátországban.

Egyéb egyéni
2025.02.04. 17:10
Stadiont neveznek el Luke Littlerről – hivatalos
A januári dartsvilágbajnokságot megnyerő játékos gyerekkora óta a Warringtonnak szurkol.

Egyéb egyéni
2025.02.04. 10:57
Négy magyar arany a kick-box Európa-kupán
A három aranyat is begyűjtő Tar Petra és a pointfightingos Bálint Martin szerepelt a legjobban a magyarok közül.

Egyéb egyéni
2025.02.03. 16:43
Sákovicsné Dömölky Lídia hivatalosan is a Nemzet Sportolója lett
A kormány hivatalosan is elfogadta az olimpiai bajnok vívó Sákovicsné Dömölky Lídiát a Nemzet Sportolójának.

Egyéb egyéni
2025.02.03. 10:35
A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is
A január 27-től február 2-ig tartó időszakban 7.4 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.

Egyéb egyéni
2025.02.03. 09:17
Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre
A szervezők a parton ezúttal is változatos programokkal várják a kísérőket is, ezekre a belépés díjtalan.

Egyéb egyéni
2025.02.02. 23:32
Luke Humphries a megreformált World Masters dartsverseny bajnoka
Borbély András ott lesz a müncheni European Tour-versenyen.

Egyéb egyéni
2025.02.02. 17:52
Légfegyveres Budapest-bajnokság: Fábián Sára Ráhel és Nagy Ákos Károly nyert légpisztolyban
Az Eb-csapatról kedd délután dönt a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége.

Egyéb egyéni
2025.02.01. 15:17
Péni István és Dénes Eszter nyert a légfegyveres Budapest-bajnokságon
Ez volt az utolsó válogató a márciusi, Eszéki 10 méteres sportlövő Eb-re.

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:28
Így szerződnek a hivatásos sportolók Magyarországon
Interjú Horváth István munkajogásszal.

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:01
Asztalitenisz: Póta a selejtező második körében búcsúzott a Grand Smashtől
Póta Georgina mindössze egy játszmát tudott elvenni az indiai Yashaswini Ghorpadétól.
170
/
3035













