
Egyéb egyéni
2 órája
Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott
A magya versenyző korábban egyesben is továbbment.
A Csíkszereda a Steaua ellen léphet tovább az élvonal irányába
Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban
Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma
Befedhetik a kecskeméti Széktói Stadiont
Hét helyet rontott a magyar válogatott a világranglistán

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja
A Hazai pálya – a közös energia a tematikája az idei művészeti pályázatnak.
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:01

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe
A magyar versenyző a skót Kirsty Gilmourtól kapott ki két szettben.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:59

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban
A magyar játékos szaúdi és román ellenfelet győzött le a kvalifikáció során.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:37

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja
Nemcsak versenyzőként, hanem szövetségi kapitányként is eredményes volt: irányításával a magyar csapat két ezüstérmet szerzett a szöuli olimpián.
Egyéb egyéni
Tegnap, 10:35

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe
A szakvezető eredetileg hat férfit nevezett volna Kairóra, ám Gáll András és Tamás Botond végül nem utazott el.
Egyéb egyéni
Tegnap, 7:19

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében
A 19 éves játékos 10–6-ra győzött Craig Steadman ellen.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 23:32

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét
A megemlékezésen részt vett a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója és az MSÚSZ elnöke, lapunk főszerkesztője is.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 19:57

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros
Horváthékra a német Bjarne Geiss, Jones Ralfy Jansen páros vár a legjobb nyolc között.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 18:46

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban
A vegyes csapat számok lebonyolítása az idei évre változott.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 17:36

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán
A magyar játékosnak négy meccset kellene megnyernie a főtáblára kerüléshez.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 15:44

Tollaslabda: Sándorházi Vivien első győzelmével a 32 között az Eb-n!
A tavalyi kontinenstornán bronzérmes magyar játékos magabiztosan, mindössze 27 perc alatt nyert.
Egyéb egyéni
2026.04.07. 11:16

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t
Nem sikerült legyőzni a Franconville testvéreket.
Egyéb egyéni
2026.04.06. 20:45

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is
A 2026. március 30-tól 2026. április 5-ig tartó időszakban közel 6 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.
Egyéb egyéni
2026.04.06. 13:56

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén
Az üzbég nemzetközi nagymester másfél pontos előnyre tett szert az első hét fordulóban.
Egyéb egyéni
2026.04.06. 11:12

Spíler TV hír teszt
Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31
Még több egyéni
Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben
Két leget nyert s három 180-at dobott Kovács Patrik, de Ross Smith jutott tovább Münchenben
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
Népszerű cikkek
Fontosabb volt számára a csapat – a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc 90 éves
„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért
Sindarov repülőrajtot vett a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Francia állami elismerés magyar sportdiplomatáknak – Kamuti Jenő és Szabó László aranyérmet vehetett át a francia nagykövettől

Egyéb egyéni
2006.11.17. 12:41
Asztalitenisz, Varsó: Kertai párosban a főtáblán
Kertai Rita (képünkön) a fehérorosz Veronika Pavlovics oldalán feljutott a 16-os főtáblára párosban az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának utolsó állomásán, Varsóban.

Egyéb egyéni
2006.11.17. 01:15
Sírni csak a vesztesnek szabad
A pool biliárd világbajnokság döntője után, Manilában megfordult az elhíresült mondás. A győztes mosolygott, a vesztes bizony férfikönnyekre fakadt.

Egyéb egyéni
2006.11.16. 16:54
Sakk: Lékó nyerte a Tal-emléktornát
Lékó Péter nyerte a Mihail Tal emlékére kiírt moszkvai sakk szupertornát, miután az utolsó fordulóban sötéttel remizett az ukrán Ruszlan Ponomarjovval.

Egyéb egyéni
2006.11.16. 13:41
Pécs: jobban vannak az úszók, Jakabos Zsuzsanna délután már edzhet
Jobban van mind a négy pécsi úszó, köztük az ifjúsági Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna is, akit klórgázmérgezés gyanújával szállítottak kórházba szerda este.

Egyéb egyéni
2006.11.15. 16:53
Sakk: Lékó ismét remizett
A világossal játszó Lékó Péter (képünkön) remizett az azeri Sahrijar Mamedgyarovval a Moszkvában zajló, Mihail Tal emlékére kiírt sakk szupertorna nyolcadik, utolsó előtti fordulójában.

Egyéb egyéni
2006.11.15. 14:27
Úszás, rövidpályás Eb: 46 számban tizenhat magyar induló
A Magyar Úszó-szövetség elnöksége szerdai ülésén elfogadta a decemberi, helsinki rövidpályás Európa-bajnokságra utazó magyar csapat névsorát. A válogatásnál Kiss László alapelve az volt, hogy aki döntős volt a budapesti Európa-bajnokságon, illetve aranyérmet szerzett az ifi Európa-bajnokságon, az automatikusan tagja a keretnek.

Egyéb egyéni
2006.11.15. 11:47
Úszás: újabb pofon, ezúttal Melbourne-ből
Még megemészteni sem volt idő a NOB döntését, melynek értelmében Pekingben reggel kell úszni az érmekért, egy újabb pofont kapott az európai úszósport. Amint a Magyar Olimpai Bizottságban folyó olimpiai konzultációk során kiderült, ezúttal a jövő évi melbourne-i világbajnokság szervezői tettek keresztbe: nemrég körlevél érkezett többek között a Magyar Úszó-szövetségbe is, amely arról tudósít, hogy a szállodákat a helyi Formula-1-es futam miatt csupán hat nappal a versenyek rajtja előtt foglalhatják el az úszók.

Egyéb egyéni
2006.11.15. 10:50
Atlétika: doppingeset Világdöntőn
A Nemzetközi Atlétikai-szövetség (IAAF) bejelentette, hogy a szeptemberi, stuttgarti Világdöntőn egy versenyző doppingtesztje pozitív eredményt hozott, a vétkes nevét ugyanakkor még nem hozták nyilvánosságra.

Egyéb egyéni
2006.11.15. 08:58
MOB: a szinkronúszók már Londonra készülnek
Csonkára sikeredett a Magyar Olimpiai Bizottságban a hosszútávúszók és a szinkronúszók pekingi konzultációja: miután utóbbiak levélben jelezték, hogy a kvalifikációra esélyesnek tartott két páros tagjai abbahagyták a versenyzést - csapatban nincs sansz, a szóló nem olimpiai szám, azaz a sportág kiszállt a 2008-as felkészülésből: a most kiválasztandó fiataloknak már Londonra kell koncentrálniuk.

Egyéb egyéni
2006.11.15. 01:05
Szerdán temetik Kállai Pált

Egyéb egyéni
2006.11.14. 19:33
Atlétika: az IAAF felfüggesztette Algériát
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) felfüggesztette az algériai szövetség működését, sportolóit pedig eltiltotta a nemzetközi versenyektől.

Egyéb egyéni
2006.11.14. 19:33
Sakk: Lékó remizett
Lékó Péter sötéttel remizett a norvég Magnus Carlsennel a Moszkvában zajló, Mihail Tal emlékére kiírt sakk szupertorna hetedik fordulójában.

Egyéb egyéni
2006.11.14. 15:41
Atlétika: 2 éves eltiltás a három lebukott pécsi atlétának
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) fegyelmi bizottsága pozitív doppingteszt miatt két éves eltiltással sújtott három, a Pécsi VSK színeiben szereplő versenyzőt.

Egyéb egyéni
2006.11.14. 01:29
San Francisco visszalépett a 2016-os nyári olimpiai pályázattól
San Francisco az előzetes tervekkel ellentétben mégsem pályázik a 2016-os nyári olimpia megrendezésére.

Egyéb egyéni
2006.11.14. 01:29
Atlétika: Asafa Powell télen nem versenyez

Egyéb egyéni
2006.11.13. 12:21
Emlékbélyeg az 1956-os olimpia tiszteletére
A harmadik aranyérmét Melbourne-ben megszerző Papp László (képünkön) képe látható azon a jubileumi emlékbélyegen, amelyet a Magyar Posta az 1956-os olimpia ötvenedik évfordulója alkalmából bocsátott ki hétfőn.
2908
/
3033












