Egyéb egyéni
8 perce

Doppingvétségért összesen kétszázkilencvenegy oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

A pozitív minták többségét – összesen kétszázat – súlyemelők és atléták szolgáltatták.

Vívás: három magyar a férfi tőrözők isztambuli vk-viadalának főtábláján

Tóth Gergely remekül vívott a csoportkörben, táblaelsőként rögtön a 64 közé jutott, két egyenes kieséses asszót követően ugyanezt Mihályi Andor is elmondhatta magáról.
Egyéb egyéni
22 órája

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

A magyar szövetség (MOATSZ) felülvizsgálta a korábban hozott döntését.
Egyéb egyéni
23 órája

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

A kizárólag vb-újoncokból álló fiatal magyar női együttesnek nem volt esélye a nagyobb játékerőt képviselő távol-keleti riválissal szemben.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:06

Újabb magyar vereség a curling vegyespáros-vb-n

Ezúttal az amerikaiaktól kaptak ki a mieink.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:09

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Ez a vereség azt jelenti, hogy a csoport második helye – amely vagy egyenes ági továbbjutást, vagy rájátszás ér – a csütörtök esti programban a Puerto Rico elleni találkozón dől el.
Egyéb egyéni
Tegnap, 0:15

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Az ausztrál Neil Robertson nagyon sokáig vezetett, ám a végjátékban a skót legenda volt a jobb.
Egyéb egyéni
Tegnap, 0:07

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

A Nemzeti Sport munkatársa április 28-án, életének 62. évében halt meg.
Egyéb egyéni
2026.04.29. 22:48

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

A MOB és partnerei jóvoltából huszonegy, a Los Angeles-i olimpiára készülő magyar sportoló vehetett át új Hyundai Konákat, amelyet szerdán ki is próbálhatott a Hungaroringen.
Egyéb egyéni
2026.04.29. 21:30

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

A 29 éves Csao Hszin-tung a negyeddöntőben kapott ki az angoltól a sheffieldi színházban.
Egyéb egyéni
2026.04.29. 18:05

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

A viadal honlapja szerint az első összecsapáshoz hasonlóan a második is 0:4-gyel ért véget.
Egyéb egyéni
2026.04.29. 17:41

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Udvardi-Palancsa Dorottya és Tatár Lőrinc duója már az első endet 5–0-ra elveszítette, s bár innen a mérkőzés feléhez érve 7–4-re felzárkózott, de a vége így is sima vereség lett.
Egyéb egyéni
2026.04.29. 15:55

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

„Akik hívnak, pontosan tudják, hogy az én esetemben többet kell fizetniük. Ha nem fizetnek, én is leállok.”
Egyéb egyéni
2026.04.29. 13:49

Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

A viadal honlapja szerint Farkas Balázs és Takács Benedek is egy-egy szettet tudott nyerni riválisával szemben, Kamocsai Bendegúz és Komlódi Regő azonban simán kikapott.
Egyéb egyéni
2026.04.29. 12:22

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Nem okozott gondot a férfiaknak Üzbegisztán legyőzése.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

A tiszaújvárosi triatlonos szerint az üzbég rendezők remek munkát végeztek.
Egyéb egyéni
2026.04.28. 21:08
Egyéb egyéni
2024.05.13. 14:31

Hazánkban rendezik az európai egyetemek evezősbajnokságát 2027-ben

Az előzetes tervek szerint 2027. július 11. és 14. között Sukorón kerül majd sor az EEB-re.
Egyéb egyéni
2024.05.13. 12:02

„Fantasztikus és elképesztő!” – Márton Zsolt Krisztián a tekvondósok Eb-szerepléséről

„Négy érmet viszünk haza a két Eb-ről, páratlan sikere ez a sportágunknak”
Egyéb egyéni
2024.05.13. 11:08

Az NSO ezen a héten is a legolvasottabb a sportmédiában

Az május 6-tól 12-ig tartó időszakban is majd’ 7 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.
Egyéb egyéni
2024.05.13. 10:35

Paratekvondó: az Eb-n bronzérmes D. Kiss Zoltán bízik a paralimpiai kvótában

„Nem adtuk fel a paralimpiai szereplés lehetőségét.”
Egyéb egyéni
2024.05.13. 08:44

Ötkarikás történetek: az első tízpontos gyakorlat

Még 74 nap az olimpia rajtjáig.
Egyéb egyéni
2024.05.13. 08:30

Címlapsztori: nem árt igyekeznie, aki Párizsban szurkolna

Az ötkarikás játékot történetében először csak online vásárolhatók belépőjegyek.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 23:32

Egy verssor üzenete – Pucz Péter publicisztikája

ALAPVONAL. Éppen ezért nagyon fontos lenne, ha valaki, aki találkozna a világ csúcsvezetői közül bármelyikkel, felhívná a figyelmét: létezik az emberiségnek egy hatalmas vetélkedése. Ami éppen olyan törékeny, mint a hímes tojás. Kisebb koppintások is megrepeszthetik. Mégis, talán nem kéne odáig eljutni, hogy megint néhány ciklusra kimaradjon az életünkből.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 23:22

Akárcsak tavaly Budapesten, Humphries kilencnyilast dobott, de kikapott a döntőben

A holland Wessel Nijman mindenkinél hatékonyabb Luke Littler ellen, Kielben is legyőzte.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 17:39

Öttusa-vk: Demeter Bence 16. lett Szófiában

A 200 méteres úszásban 16. lett, így a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak ugyanebből a pozícióból vágott neki, majd ezen a helyen ért célba.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 17:22

Tekvondó Eb: Márton Luana bronzérmes

A magyar versenyző bronzérmet nyert az 57 kilogrammos súlycsoportban vasárnap, a tekvondósok belgrádi Európa-bajnokságának zárónapján.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 13:41

Tekvandó Eb: Márton Luana a nyolc között

Az 57 kiló tavalyi világbajnoka harmadik kiemeltként először a 16 között lépett tatamira.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 12:41

Öttusa vk: szenzáció Szófiában, Guzi Blanka aranyérmes, Erdős Rita ötödik

Guzi pályafutása során másodszor nyert vk-t, egy percen kívüli hátrányból rajtolva magabiztos laser runnal előzött meg mindenkit.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 11:38

Tekvandó Eb: nyolcaddöntőbe jutott Gueli Zoé

A harmadik helyen kiemelt, tavaly világbajnok Márton Luana a legjobb 16 között kezd az 57 kg-osok között.
Egyéb egyéni
2024.05.12. 00:33

Vasárnapi sportműsor: MU–Arsenal, pályán a Leverkusen

Pályán a már egyaránt az NB I-ből kiesett Kisvárda és a Mezőkövesd, este DVSC–Fehérvár mérkőzéssel zárul a 32. forduló.
Egyéb egyéni
2024.05.11. 21:25

Öttusa: Szép Balázs és Demeter Bence is a legjobb 18 között a szófiai világkupaversenyen

Demeter volános csapattársa, Tamás József az elődöntő B-csoportjában kiesett.
Egyéb egyéni
2024.05.11. 19:56

Cselgáncs World Tour: Ungvári Attila ötödik lett Kazahsztánban

A 81-kg-os magyar cselgáncsozó ezzel megerősítette helyét a direkt olimpiai kvótával rendelkező versenyzők között.

303

/

3043