Továbbra is Boczkó Gábor a vívók kapitánya

„Tanulságos három éven vagyok túl, nem mindig ment gördülékenyen az új szemlélet elfogadása és a koncentrált munka, ám jóval több volt a pozitívum ebben az időszakban” – fogalmazott Boczkó Gábor szövetségi kapitány még akkor, amikor csak a pályázás idejét éltük.
A korábban olimpiai ezüst- és világbajnoki aranyéremig jutó párbajtőrvívó természetesen nem túl sokat gondolkozott azon, megpályázza-e újra a kapitányi posztot, idővel pedig az is kiderült, hogy egyedül jelentkezett a feladatra.
Csütörtökön a Magyar Vívószövetség elfogadta az elbíráló bizottság javaslatát, így megszületett a döntés: továbbra is Boczkó Gábor a vívók kapitánya.
„A kapitányi ténykedésem előtt öt éven keresztül sportigazgatóként dolgoztam a szövetségnél, ezek az évek pedig megmutatták, hol lehet még fejlődni, mit lehet még jobban csinálni – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a régi-új kapitány. – Látom, hogy hogyan lehetnek a versenyzőink még eredményesebbek, hogyan tudunk még javulni, hogy mondjuk még eggyel több érmet szerezzünk a világversenyeken, mint korábban. Fiatal társaság a miénk, versenyzői és edzői oldalon egyaránt, bízom abban, hogy jövő héten jó edzőket választanak az illetékesek a fegyvernemek élére, és akkor tervezhetünk Los Angelesig.”
A fegyvernemek élén biztos, hogy lesznek változások, hiszen például Gárdos Gábor, a női kardozók vezetőedzője néhány hete bejelentette, nem folytatja, de ugyanígy kérdéses a férfi kardozók sorsa is az irányítás terén – e tekintetben egyvalamiben lehetünk biztosak, mégpedig abban, hogy a Párizsban olimpiai aranyérmet szerző férfi párbajtőr-válogatott élén Dancsházy-Nagy Tamás marad.

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Világbajnok a magyar női kardcsapat!


