
Labdarúgó NB I
22 perce
Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni
Megszakadt a kék-fehérek rossz sorozata – a két csapat 165. első osztályú mérkőzésén az angyalföldieknek semmi sem akart összejönni, s ezen még Kovács Patrik kiállítása sem változtatott.

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával
Négy válogatott mérkőzésen kezdett, Grúzia ellen Kerkez Milos győztes fejesét készítette elő, majd a hétvégén Győrben ő döntötte el a rangadót – a támadó nagypapájáról, a fodrászatról és a bőrére került gyerekrajzról is beszélt.
Labdarúgó NB I
2026.10.14. 10:22

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon
A volt győri sportigazgató a Nemzeti Sportnak azt is elmondta, miért távozott – nem értett egyet a vezetőséggel az új edző kiválasztásával kapcsolatban, miközben sem ő, sem Borbély Balázs nem kapott konkrét szerződéshosszabbítási ajánlatot.
Labdarúgó NB I
2026.10.12. 13:30
Még több NB I
Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni
Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen
A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel
Népszerű cikkek
Csontos Dominik: Most már jó lenne nyerni
Nagy pofont kapott a Nyíregyháza: a ZTE elleni mérkőzés legjobb képei
Az Újpest előnye nem sokáig tartott ki a Honvéd ellen, döntetlen lett a vége
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
15 411
Köszönjük!

Labdarúgó NB I
2014.01.18. 13:05
Felkészülés: ikszelt a Győr a Bőssel, a KTE kikapott
A Győri ETO 1–1-es döntetlent játszott a szlovákiai Bős együttesével, az OFC Russel Gabcíkovóval, míg a Pécsi MFC 5–1-re legyőzte az NB II-es Kozármislenyt. A KTE Phoenix-Mecano Pálhalmán kikapott a másodosztályú Dunaújvárostól.

Labdarúgó NB I
2014.01.18. 09:48
Honvéd: Megtisztelő Puskás helyén játszani - Bonazzoli
Emiliano Bonazzoli, a Bp. Honvéd pénteken szerződtetett olasz válogatott csatára a klub honlapjának adott interjújában elmondta, nagy szerepet játszott a döntésében, hogy az edzője és több játékostársa is a honfitársa. Marco Rossival először akkor találkozott, amikor a vezetőedző is játszott még.

Labdarúgó NB I
2014.01.18. 00:00
Videó: gyász - több ezren emlékeztek Rakaczki Bencére
Rengeteg ismerős, barát és sportrajongó zarándokolt a DVTK stadinjához, hogy leróják kegyeletüket a tragikusan fiatalon, hosszú betegségben elhunyt Rakaczki Bence emléke előtt. Az eseményen természetesen Tomiszlav Szivics vezetőedző, valamint a csapattársak is mécseseket gyújtottak, majd lehajtott fővel emlékeztek a fiatal kapusra. Nyugodj békében, Bence!

Labdarúgó NB I
2014.01.17. 16:05
Videó: a Honvéd új olasz csatárának góljai
Mint beszámoltunk róla, Emilliano Bonazzoli fél évre aláírt a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvédhoz – írja a Tuttomercatoweb, amely egy fotót is mellékel, amin az olasz válogatott csatár szignózza a szezon végéig szóló kontraktusát. A hírt a Honvéd hivatalos honlapján is megerősítette. Tekintse meg a csatárról készült video-összeállítást!
2611
/
5352

























