A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

MESESZERŰ VISSZATÉRÉS: Kinyik Ákos, a Paksi FC védője a januári térdszalagszakadása óta szombaton lépett pályára először az NB I-ben, és nem csupán végigjátszotta az MTK Budapest ellen 3–0-ra megnyert mérkőzést – amely nem mellékesen a 200. volt neki az élvonalban –, hanem ő szerezte csapata első gólját a 19. percben. A találkozót követő sajtótájékoztatón Bognár György, a paksiak vezetőedzője elmondta, egy percig nem fordult meg a fejében, hogy kockázat lenne a 33 esztendős labdarúgó pályára küldése, ráadásul az NB III-as együttesben kétszer már játszott, ugyanakkor ilyen hosszú kihagyás általában nyomot hagy a játékoson, a korábban mutatott forma „visszacsempészése” sohasem egyszerű feladat.

„A hét közepén az egymás közötti játék után már láttam rá esélyt, hogy kezdhetek az MTK ellen, aztán a meccset megelőző utolsó edzésen dőlt el, valóban ott leszek a kezdő tizenegyben – mondta el lapunknak Kinyik Ákos. – Jó érzés volt, hogy ilyen hosszú kihagyás után nem a kispadon kezdem a bajnokit, akkor pedig jó eséllyel nem volt nálam boldogabb a stadionban, amikor gól nélküli állásnál megszereztem a vezetést. Érdekes, de régebben alig érkeztem így a kapu elé, alaphelyzetben Lenzsér Bence feladata, hogy zárja a hosszú oldalt, ám mivel sérülés miatt ő nem játszhatott, nekem kellett odaérnem. Egyébként a szögleteinkben mindig benne van, hogy a rövid saroknál sikerül csúsztatni, Szabó János meg is tette, egy pillanattal később a hálóba vágtam a labdát – felemelő érzés volt. Nem féltettem a térdemet, ugyanakkor a meccs vége felé, amikor kettő nullára vezettünk, volt olyan érzés bennem, vége is lehetne már, aztán harmadszor is betaláltunk, én meg jóleső fáradtsággal mehettem le a pályáról.”     

Kinyik Ákos a sérülése előtti időszakban biztos pontnak számított a paksi védelem tengelyében, ám amikor 2025. december 20-án a Nyíregyháza Spartacus (2–1) ellen lejátszotta a 199. bajnokiját az első osztályban, aligha sejtette, csak október közepéhez közeledve jubilál. Csakhogy… A Paks januárban Törökországban, Belekben készült a bajnoki folytatásra, a lengyel LKS Lódz elleni mérkőzés 30. percében volt lehetősége hazapasszolni a labdát, ám mert a támadó kitalálta a szándékát, visszafordult a mezőny felé, és maga alól próbálta megjátszani a labdát. A passz pillanatában kicsit meglökték, azonnal reccsenést érzett a térdében, és miután elesett, nem tudott ráállni a lábára. Már a hazaérkezés előtt tisztában volt vele, hosszú ideig nem futballozhat, aztán napra pontosan nyolc hónappal az operáció után érkezett el a visszatérés pillanata, igaz, csak a klub NB III-as csapatában.

 „Már a sérülés pillanatában tudtam, nem néhány napos kihagyás lesz, és még Törökországban kiderült, elülső keresztszalag-szakadásom van – tekerte vissza az idő kerekét a paksi játékos. – Korábban nem volt ennyire súlyos sérülésem, némi félelem csak azért volt bennem, milyen hosszú lesz a kihagyás. Szerencsére a porchoz nem kellett hozzányúlni, az operáció után két hétig ágyhoz voltam kötve, majd nagyjából hat hét mankózás következett. Hogy a tavaszi szezon kimarad, egy pillanatig sem volt kérdés, éppen ezért az volt bennem, a nyáron már úgy tudjak készülni, hogy minél hamarabb bevethető legyek. Kereken nyolc hónap után érkeztem el oda, hogy újra pályára léphettem, ez akkor is jó érzés volt, még ha csak az NB III-ban játszhattam. Aztán következett az élvonalbeli visszatérés, a kétszázadik fellépésem az első osztályban. Az ősszel, amikor lejátszottam a százkilencvenkilencediket, eszembe jutott, a következő jubileumi meccs lesz: ha nincs a sérülés, biztos előbb érkezik el ez a pillanat, de bízom benne, a meglévő kétszázhoz sikerül még jó néhányat hozzátennem. Az MTK legyőzése után újra hazai pályán játszunk, az ETO-t fogadjuk, majd megyünk a Vasashoz, jó lenne négy, de inkább hat pontot szerezni, azzal olyan pozícióba kerülhetnénk, ami az egész idényünket meghatározhatja.”