Labdarúgó NB I
8 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

MESTERMÉRLEGEK. Supka: Bosszús vagyok, hiszen az utolsó pillanatokban egyenlített ki a Honvéd.

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

A nigériai középső hátvéd a nyáron a ZTE FC-től igazolt Svájcba, új csapatában a Baselben pedig együtt futballozhat a kétszeres BL-győztes Xherdan Shaqirivel.
Labdarúgó NB I
16 órája

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

„Nem titok, a célom, hogy bekerüljek a magyar válogatottba, ehhez most Németországban kell bizonyítanom, és szeretnék élni a lehetőséggel.”
Labdarúgó NB I
20 órája

Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

KEZDÉS: 19.30. Az ikertestvérével együtt Kisvárdán szereplő korábbi Honvéd-játékos kiegyenlített bajnokságra számít.
Labdarúgó NB I
20 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

A KF Egnatia ezen a nyáron már a második NB I-es játékost szerződtette, korábban Nyíregyházáról, most Győrből igazolt.
Labdarúgó NB I
22 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk – a fiatalszabály miatt cserélt kapust

Szélesi Zoltán: A most látottak alapján úgy tűnt, nincs még kész teljesen a csapat, van még min dolgozni a folytatásra.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 23:03

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Az Újpest hiába szerezte meg korán a vezetést, 2–1-es vereséget szenvedett az idény első NB I-es mérkőzésén.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 22:00

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

A fiatal védő először volt eredményes az NB I-ben.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 20:55

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

A Paks a nyári edzőmeccseken 35 góllal melegített be az idényre. Győrbe többen is érkezhetnek még.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 18:28

Az MTK együttműködési megállapodást kötött a Cube adatelemző céggel

A szakmai stáb munkáját mostantól egy mesterséges intelligenciára épülő elemzési platform is segíti a mérkőzéselemzésben és a játékoskiválasztásban.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 17:32

Két játékosától is elköszönt a Vasas – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben érdekelt Vasas FC a hivatalos honlapján közölte, hogy Bánfalvi Gergővel és Horváth Szabolccsal is szerződést bontott.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 16:16

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

A DVSC és a Szpari keleti rangadóját vasárnap este rendezik.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

A Serie A-ban folytatja a Puskás Akadémia női csapatának védője

Palakovics Laurát a Sassuolo szerződtette.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:44

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Hét új edzővel, öt fővárosi csapattal, négynapos fordulókkal, régi-új néven indul a labdarúgó NB I jubileumi idénye.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30

Harmincegy évvel ezelőtt sikerült meglepnie a Fradinak a Realt – videó!

Ifj. Albert Flórián góljával sokáig vezetett a magyar bajnok a spanyol sztárcsapat ellen az Üllői úti BL-meccsen.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 13:00

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

A 15-szörös BEK/BL-győztes spanyolok még nem jártak a Groupama Arénában, José Mourinho viszont már igen.
Labdarúgó NB I
2026.07.24. 10:15
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 12:56

DVSC: Feczesin Róbert maradna, Bodnár László külföldre menne

Nyáron, az olasz Brescia együttesétől érkezett egy évre kölcsönbe a DVSC labdarúgócsapatához Feczesin Róbert, aki sérülés miatt sokat kihagyott az ősszel, ám bízik benne, hogy a tavasszal bizonyíthat a debreceni közönségnek. A csapat másik játékosa, Bodnár László viszont szívesebben mutatná meg magát külföldön.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 12:09

Bokszoltak is az edzésen a Ferencváros játékosai

Wedgbury és Ashmore egyelőre nem tér vissza, viszont két magyar játékos érkezhet.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 11:03

Diósgyőr: a győri Bojan Brnovics és Zoran Supics után is érdeklődnek

Az élvonalbeli DVTK szakvezetői igen komolyan gondolják bentmaradási szándékukat – jelenleg az utolsó előtti helyen állnak –, a téli átigazolási szezonban gőzerővel dolgoznak a keret megerősítésén. Így került képbe a Győr két légiósa, Bojan Brnovics és Zoran Supics, akik az ősszel kevés játéklehetőséghez jutottak Pintér Attilánál.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 11:02

Rudolf szerződését valóban elrontották

Szima Gábor elismerte: rossz lejárati dátumot rögzítettek a támadó megállapodásában.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 10:30

DVTK: az első osztályú romániai Gloria Bistritával „ünnepelnek”

A diósgyőri labdarúgás századik születésnapján a román élvonalban szereplő besztercei Gloria Bistrita lesz a DVTK vendége.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 09:50

Vasas: olasz, holland és nigériai próbajátékos Angyalföldön

A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Vasashoz három új próbajátékos érkezett: az olasz Andrea Borselli, a holland René van Dieren és a nigériai Shola Adewumi Oyinloe is bizonyíthat Giovanni Dellacasa vezetőedzőnek – adta hírül az angyalföldi klub hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 09:29

MTK: cisztát találtak Szabó Ádám térdében, meg kell műteni

Operáció vár Szabó Ádámra a hét második felében, miután az orvosok cisztát találtak a középpályás jobb térdében.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 09:22

Újpest: Ivan Dudics kitölti az idény végéig érvényes szerződését

Eredményesen egyeztetett Kovács Zoltán sportigazgató a távozását fontolgató Ivan Dudiccsal, az Újpest FC szerb hátvédje kitölti a nyárig érvényes szerződését.
Labdarúgó NB I
2010.01.12. 08:57

McCabe nem ad pénzt, elmarad a kereterősítés

Megszakadtak a tárgyalások Bajzát Péterrel, akiért 80 millió forintot kér a Győri ETO.
Labdarúgó NB I
2010.01.11. 20:03

Mindenki munkában: a Loki és a Fradi is elkezdte

A címvédő és a zöld-fehérek is átalakulóban lévő kerettel vágtak neki a téli alapozásnak.
Labdarúgó NB I
2010.01.11. 17:27

DVSC: Völgyi és Rudnevs valószínű nem lesz a Loki játékosa, Yannick érkezhet

Dr. Bartha Csaba, a Debrecen sportigazgatója a klub hivatalos honlapjának elmondta, a győri Völgyi Dániel és a ZTE támadója, Artjoms Rudnevs valószínűleg nem lesz a Loki játékosa, de a kecskeméti Mbengono Yannick érkezésére van esély.
Labdarúgó NB I
2010.01.11. 17:21

Nyíregyháza: három Videoton-játékossal tárgyal a Szpari

Három Videoton-játékossal egyeztet a Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapata – adta hírül a klub honlapja.
Labdarúgó NB I
2010.01.11. 16:36

Leandro már holnap Ciprusra igazolhat

A DVSC játékosa a szigetországba utazik orvosi vizsgálatra, de egy nap visszatérne a Lokihoz.
Labdarúgó NB I
2010.01.11. 16:26

Haladás: ha Zámbó nemet mond, akkor egy montenegrói válogatott érkezhet

Ahogy arról már beszámoltunk, a Haladás labdarúgócsapatának vezetősége tárgyal a győriek U20-as vb-bronzérmes hátvédjével, Zámbó Bencével. A futballista ma esig kapott haladékot a szombethelyi vezetőktől, amennyiben nem fogadja el a Haladás ajánlatát, úgy a vasiak kapcsolatba lépnek egy montenegrói válogatott játékossal.
Labdarúgó NB I
2010.01.11. 16:23

DVSC: Leandro holnap utazik Ciprusra, de egy nap visszatérne a Lokihoz

A DVSC-TEVA tízszeres magyar válogatott játékosa, Leandro a ciprusi labdarúgó-bajnokság egyik élcsapatánál, az Omonia Nicosiánál folytathatja pályafutását. A több poszton is bevethető labdarúgó holnap a szigetországba utazik, orvosi vizsgálaton vesz részt, majd a szerződésével kapcsolatban egyeztet a ciprusi vezetőkkel – adta hírül a Debrecen hivatalos honlapja.
Labdarúgó NB I
2010.01.11. 15:51

DVSC: két új-zélandi és egy brazil csatlakozott a kerethez

A DVSC labdarúgócsapata ma kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra, de négy külföldi játékost már a múlt héten tesztelt a szakmai stáb. Közülük ketten jelenleg is Debrecenben vannak, míg ma három újabb légióssal ismerkedhetett meg Herczeg András klubmenedzser.

4073

/

5313