Az olimpia egyik vonzereje – főképp a teniszezők számára – az, hogy a sok egyéni verseny után a játékokon végre saját hazájukat is képviselhetik, nemzeti színekben is dicsőséget szerezhetnek. Magasztos érzések kerítik ilyenkor hatalmába az egyszeri sportolót – csupán akkor lóg ki egy kicsit a lóláb, ha az illető patriotizmusa csak az ötkarikás részvétel kibrusztolásáig terjed. Marija Sarapova esetében például sokáig legalábbis kétértelmű volt a helyzet.

A fiúk nem vagy csak edzőként tudják megelőzni apjukat. A játékoskarriert tekintve szinte nincs olyan mutató, amelyben a fiatalabb generáció jobb lenne, mint az idősebb. Futballistaként verhetetlenek a nagy öregek. Négyoldalas összeállításunkban olvashatnak olyan családról, amelynek minden tagja a játékvezetést választotta; olyanról, amelyben a volt válogatott hátvéd apa és fia a golfpályán küzd egymással; és olyanról, amelyben a gyerek légiósként eljuthat addig a híres klubig, amelyben régebben édesapját ünnepelték.

Nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát, volt magyar válogatott. Labdarúgásban. Manapság azonban hiába keresnénk Hahn Árpád nevét a futball világáról szóló híradásokban. A sziklaszilárd centerhalf egy merész váltással átnyergelt a golfra, s immár profi játékosként meg oktatóként jeleskedik. Egyik legsikeresebb tanítványa saját fia, Hahn Roland.

A C–2 1000 méteren címvédő Christian Gille, Tomasz Wylenzek kettős lett volna a Kozmann György, Kolonics György duó egyik legnagyobb vetélytársa Pekingben. Gille különösen át tudja érezni a magyarok fájdalmát, hiszen egykori partnere, a vele 2000es visszavonulásáig egy hajóban húzó Thomas Zereske 2004-ben, másfél hónappal az olimpia előtt hunyt el leukémiában.