Minden más foci
12 perce

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr

A rivális Al-Hilal hiába hozta a kötelezőt az Al-Fajha otthonában, Jorge Jesus csapata nem hibázott hazai pályán az idény utolsó fordulójában.

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Pályán a férfi röplabda-válogatott a MEVZA-tornán; folytatódik a Giro d'Italia és a jégkorong-vb; két teniszezőnk is negyeddöntős mérkőzést vív Rabatban.
Minden más foci
22 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

A Nemzeti Sport értesülései szerint Szabó István több korábbi magyarországi játékosával is beszélt az átigazolás lehetőségéről.
Minden más foci
Tegnap, 14:11

NS-jótékonyság: „Licit a futballcsukámért!” – Priskin Tamás

„Három kislánynak (a szüleiket elveszítő Lizettkének és Lilikének, valamint a betegséggel küzdő Larácskának) sokkal nagyobb szüksége van a segítségre.”
Minden más foci
Tegnap, 13:50

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Az Ordabaszi nem az első klub, amely Kazahsztánban árverésen kerül magántulajdonba.
Minden más foci
Tegnap, 12:44

Magyar siker Dániában: Gángó András aranyérmes az Aarhusszal

Az Aarhus magyar kapusedzője beszélt az 1986 után megszerzett első helyről, a felépített klubról és a nem mindennapi pályaívéről.
Minden más foci
Tegnap, 11:27

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

A 18. Puskás–Suzuki-kupa mellett másik fontos nemzetközi eseménynek is otthont adott a Puskás Akadémia.
Minden más foci
Tegnap, 10:51

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

A magyar soccaválogatott is megkezdi szereplését a tiranai Európa-bajnokságon.
Minden más foci
2026.05.19. 23:40

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

A párharc visszavágójára szombaton kerül sor.
Minden más foci
2026.05.19. 19:29

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Az isztambuliak vezetőedzőjét, Okan Burukot a személyisége emeli ki. Szoboszlai Dominikre is nagy hatással voltak a török szurkolók.
Minden más foci
2026.05.19. 13:26

Az élvonalban maradásért lép pályára a Komárom

„Mindannyiunkat motivál, hogy a következő idényben immár az új stadionunkban játsszunk élvonalbeli meccseket.”
Minden más foci
2026.05.19. 10:36

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Szombathelyen folytatódik a férfi kosárlabda-bajnokság döntője.
Minden más foci
2026.05.18. 23:40

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Május 31-én, vasárnap a BudaPart – Kopaszi-gáton rendezik meg az országos finálét.
Minden más foci
2026.05.18. 20:01

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Az olasz Andrea Maldera éppen a magyar válogatott ellen irányítja majd első tétmeccsén észak-keleti szomszédunkat.
Minden más foci
2026.05.18. 17:31

Tuboly Máté bekerült a Niké Liga tehetségeinek válogatottjába

„Ez egyfajta visszajelzés arra, hogy jól végeztem a dolgomat.”
Minden más foci
2026.05.18. 12:26

Ez egy ilyen nap? Redzic Damir klubja is menesztette edzőjét – hivatalos

Daniel Beichler nem tudta visszavezetni a Salzburgot a csúcsra.
Minden más foci
2026.05.18. 10:58
Minden más foci
2023.01.26. 14:58

NL: változik a kiírás, a 3. hely sem ér biztos bennmaradást

Az A-ligában jönnek a negyeddöntők, osztályozókat is játszanak a csoportkör után.
Minden más foci
2023.01.26. 13:11

DAC: labdaszedőként passzolt már Kalmár Zsoltnak, már a pályán is megteheti

Csóka Bálint ősszel a Somorja erőssége volt, tavasszal már az első csapatban játszhat.
Minden más foci
2023.01.26. 08:00

Az edző, aki akkor is nyer, ha veszít – José Mourinho hatvanéves

Az egyetlen edző, aki (az európai Szuperkupát leszámítva) az összes kontinentális fináléját megnyerte.
Minden más foci
2023.01.26. 00:54

Csütörtöki sportműsor: madridi rangadó a Király-kupában

A Valencia az Athletic Bilbaóval meccsel. A női kézilabda NB I-ben pályára lép a DVSC is.
Minden más foci
2023.01.25. 20:21

UEFA: Kazany helyett Athénban lesz a Szuperkupa-meccs

„A friss, új formátum minden csapatnak egyenlő esélyt kínál majd arra, hogy kvalifikálja magát a nagyobb tornákra.”
Minden más foci
2023.01.25. 19:56

U21-es Eb: Szlovákia rendez 2025-ben, Dunaszerdahely is helyszín

Két és fél év múlva nyolc város ad otthont a tornának – közölte az UEFA.
Minden más foci
2023.01.25. 18:23

Elismerés: Kovács Istvánt Nagykároly díszpolgárává avatták

A labdarúgó-játékvezető tizenegyedikként kapta meg az elismerést a városban.
Minden más foci
2023.01.25. 16:11

CIES: az eredményein egyelőre nem látszik, de költekezésben világverő a Chelsea

A „kékek” június óta közel kétszer annyit költöttek, mint bármelyik másik labdarúgóklub a világon.
Minden más foci
2023.01.25. 11:37

NL: ismét az elődöntőben csapnak össze az olaszok és a spanyolok – sorsolás

Ez előző kiírásban és az Európa-bajnokságon is láthattunk spanyol–olasz csatát a legjobb négy között.
Minden más foci
2023.01.25. 09:15

Játékossors: Loris Karius már nem akar a 2018-as BL-döntőről beszélni

„Igyekszem optimista maradni, csaknem kétszáz mérkőzésen védtem az élvonalban, szerepeltem a válogatottban.” 
Minden más foci
2023.01.25. 08:50

Mexikó: Guillermo Ochoa célja a hatodik vb-szereplés

Hatszor még egy játékos sem volt ott világbajnokságon, de a mexikói kapus is eddig csak három tornán lépett pályára.
Minden más foci
2023.01.25. 00:00

Szerdai sportműsor: dán–magyar a férfi kézi-vb-n

A Barcelona a Real Sociedadot fogadja a Camp Nouban a spanyol Király-kupában.
Minden más foci
2023.01.24. 19:15

UEFA: orosz delegáció tárgyalt a szervezet főhadiszállásán

A Sky News úgy tudja, hogy érvényben marad az oroszok kizárása az UEFA sorozataiból.
Minden más foci
2023.01.24. 15:48

Labdarúgás: új tervvel álltak elő a Szuperliga szervezői – sajtóhír

A Florentino Pérez és Joan Laporta nevével fémjelzett csoportosulás az Európai Bíróság döntésére vár.
Minden más foci
2023.01.24. 14:06

Lengyelország: Fernando Santos a futballválogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Az új kapitány elsődleges feladata az lesz, hogy kijuttassa a lengyeleket a jövő évi Európa-bajnokságra.
Minden más foci
2023.01.24. 14:00

Labdarúgás: az UEFA bezárja a Chelsea által használt kiskaput – sajtóhír

A javasolt változtatások nyáron lépnének életbe.

497

/

4396