Minden más foci
22 perce

Hajdu Attila borászként is megelégszik azzal, ha a „kapu előtti teret” uralja

A veszprémi Hátsó füves-kiállítás estjén a Ferencváros korábbi kapusa elmondta, a Fürjes Borászatnál nem akar terjeszkedni

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

A szakembert augusztus elején nevezték ki a csapat élére.
Minden más foci
4 órája

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

A yomrai önkormányzat így szeretné kifejezni az egyiptomi sztár iránti tiszteletét.
Európa-liga
4 órája
Élő

Fiatal játékost igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Kevesebb mint 48 óra maradt a nyári átigazolási szezonból, de még vannak megoldásra váró ügyek. Mi lesz például Julián Álvarezzel?
Minden más foci
7 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Pályán a magyar válogatott a socca-világbajnokságon; folytatódik a női röplabda Európa-bajnokság.
Minden más foci
17 órája

Balogh Botond a Westerlo játékosa lehet – NS-infó

Az átigazolás lezárásához már csak az orvosi vizsgálat van hátra, amelyre a tervek szerint hétfőn kerül sor.
Légiósok
21 órája

Az Al-Hilal bejelentette Ollie Watkins szerződtetését

A szaúdiak a játékos piaci értékének több mint dupláját fizették ki az Aston Villának.
Minden más foci
21 órája

Rafael Leao Sallai Roland csapattársa lett – hivatalos

A portugál szélső hét idény után hagyja el az olasz klubot.
Minden más foci
Tegnap, 14:26

MLS: Sallói Dániel pontot mentett, Lionel Messi négy gólt szerzett

Pintér Dániel ezúttal nem kapott lehetőséget a négy nyeretlen bajnoki után gólparádét rendező Inter Miamiban.
Minden más foci
Tegnap, 7:35

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–ETO FC, PAFC–Ferencváros, férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzés

Szlovénia–Magyarország férfi kosárlabda-vb-selejtező. Kiderül, ki nyeri meg a Hungarian Darts Trophyt.
Minden más foci
2026.08.29. 23:59

Görög csapattal vált teljessé az Újpest csoportja a futsal BL-ben

A csoportkörben a magyar bajnoki címvédő az AC Dukasz mellett a litván Kauno Zalgiris és a házigazda luxemburgi FC Differdange csapatával találkozik.
Minden más foci
2026.08.29. 20:15

Socca-vb: a magyar válogatott könnyed győzelemmel nyitott Nigéria ellen

A mieink 8–1-es sikerrel rajtoltak az Essenben zajló 2026-os világbajnokságon.
Minden más foci
2026.08.29. 11:32

Red Bull Four 2 Score: csere nélkül is állta a sarat, és továbbjutott a Dominators Torontóban

A Szoboszlai Dominik barátaiból álló magyar csapat a 3. helyen végzett csoportjában az Egyesült Államok és Kanada mögött.
Minden más foci
2026.08.29. 07:22

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Az Al-Hilal is hibátlan, de egy meccsel kevesebbet játszott.
Minden más foci
2026.08.28. 23:35

Szombati sportműsor: három meccs az NB I-ben, pályán a Liverpool a PL-ben

Nb II-es és NB III-as forduló. Játszik a Galatasaray, a Bournemouth, az Atlético Madrid, a Borussia Dortmund, a Juventus. Folytatódik a Hungarian Darts Trophy és a Vuelta is.
Minden más foci
2026.08.28. 23:22

Nicolas Jackson újra Emeryvel dolgozhat; Morata másodosztályú csapatnál folytatja – pénteki transzferhíradó

Sallai Rolandékhoz tart a Milan portugál válogatott sztárja; Lipcsében folytatja a Chelsea spanyol támadója – egy helyen a nap legfontosabb átigazolási hírei.
Minden más foci
2026.08.28. 21:15
Minden más foci
2020.09.05. 13:42

Eszék: a Fradi-verő Bjelica lett Kleinheislerék edzője

Sajtóhírek szerint az új edző kívánságlistáján horvát válogatott játékosok is szerepelnek.
Minden más foci
2020.09.05. 13:19

PSG: Sergio Rico marad a BL-ezüstérmesnél

A párizsiak kölcsön után végleg megszerezték a spanyol kapust, 6 millió eurót fizettek érte.
Minden más foci
2020.09.05. 09:45

Sepsi OSK: újabb játékos érkezik a bajnok CFR-től

A kölcsönadást bejelentő kolozsvári klub a héten már harmadik játékosától vált meg.
Minden más foci
2020.09.04. 23:04

Szombati sportműsor: Fucsovics este játszik a US Openen

Portugália–Horvátország a Nemzetek Ligájában • Az F1 időmérője 15 órakor kezdődik Monzában.
Minden más foci
2020.09.04. 23:01

NL, C-liga: idegenbeli sikerek – a kazahok és az albánok is nyertek

A Ferencváros albán légiósa, Myrto Uzuni nem kapott játéklehetőséget.
Minden más foci
2020.09.04. 22:56

NL, B-liga: hiába a Haaland-gól, kikaptak otthon a norvégok

Csehország idegenben verte meg Szlovákiát, az északírek emberhátrányban ikszeltek Bukarestben.
Minden más foci
2020.09.04. 22:40

NL, A-liga: nyertek a hollandok; ikszeltek az olaszok

Bergwijn döntött a lengyelek ellen Amszterdamban • A bosnyákok egy pontot elcsentek Firenzéből.
Minden más foci
2020.09.04. 21:20

Európai Szuperkupa: a jegyekre egyelőre várni kell

A korábbi tapasztalatok szerint a jegyek átlagosan 80–100 euróba kerülnek majd.
Minden más foci
2020.09.04. 20:32

Nem ment az olaszoknak, majdnem kikaptak odahaza a bosnyákoktól

Firenzében kezdett Hodzic, csereként pályára lépett Civic – Besic pedig a hajrában majdnem győztes gólt szerzett.
Minden más foci
2020.09.04. 18:00

FFT: a hét legikonikusabb kapusmez

A FourFourTwo magazin legújabb összeállításában ezúttal a legendás kapusmezek között válogatott.
Minden más foci
2020.09.04. 17:41

UEFA: a vírus sem szólhat közbe, több száz millió euró a tét

Minden egyes meccs elhalasztásával óriási pénzeket veszít az európai labdarúgás.
Minden más foci
2020.09.04. 14:14

Belgium: Meunier szerint a Nemzetek Ligája árt a futballnak

A vb-bronzérmes védő szerint a Nemzetek Ligája a bevételről szól.
Minden más foci
2020.09.04. 13:59

Futball Éjszakája: az újságírók nyerték a színészek elleni rangadót

Harmadszor rendezték meg a Futball Éjszakáját, amelynek történéseit egész nap követtük.
Minden más foci
2020.09.04. 11:00

Koronavírus: a francia válogatott kapusa, s újabb PSG-játékosok is elkapták

A BL-döntős együttesnél ismét nem közölték, kik kapták el a vírust.
Minden más foci
2020.09.04. 10:48

Videó: Santi Cazorla nem akármilyen góllal mutatkozott be

Nem akármilyenre sikeredett a spanyol középpályás bajnoki bemutatkozása Xavi csapatánál.
Minden más foci
2020.09.04. 00:15

Pénteki sportműsor: pályán az olaszok és a hollandok az NL-ben

A Telekom Veszprém elődöntőt játszik a SEHA-ligában • A szabadedzésekkel megkezdődik az F1-es Olasz Nagydíj.

980

/

4428