
Utánpótlássport
2024.09.09. 17:49
Nyílt vízi úszás: magyar dominancia a vegyes váltóknál
A World Aquatics tudósításának a címe szívünkből szólt: Magyarország dominál a 14-16 évesek vegyes váltójában – írta a nemzetközi szövetség a mieink sikerét méltatva a nyílt vízi ifjúsági vb zárónapjáról szóló beszámolójában.

Utánpótlássport
2024.09.08. 13:15
Úszás: aranyérmes a magyar váltó az ifjúsági nyílt vízi vb-n
A korosztályos Eb-n aratott fölényes győzelem után az ifjúsági világbajnokságon is tarolt a magyar 14-16 éves váltó: Nagy Napsugár, Bartalos Anna, Huszti Márton és Kárpáti Máté 30 másodperces előnnyel győzött Algheróban. Az idősebbek kvartettje ötödik lett, s bár az éremtermés (1-2-1) nem idézte a két évvel ezelőttit, a magyar csapat erejét mutatja, hogy így is harmadikként zárt a pontversenyben.

Utánpótlássport
2024.09.08. 12:31
Agócs Mihály: Ott kell állnunk az utódok mellett!
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Agócs Mihály kajaktréner, a KSI mesteredzője, több olimpiai és világbajnok nevelőedzője osztja meg a gondolatait az ifjú sportolók edzővé válásáról.
144
/
937












