
Utánpótlássport
2024.05.17. 16:25
Mesterfogások: Kőnig Gábor: a tanulás és a sport elválaszthatatlan
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Kőnig Gábor, a Vasas röplabdaszakosztályának utánpótlás szakmai igazgatója, a jórészt 16–18 éves játékosok alkotta NB I-es (másodosztályú) fiókcsapat vezetőedzője osztja meg a gondolatait a tanulás és a sport egyensúlyáról.

Utánpótlássport
2024.05.17. 10:23
Kosár: Rátgéber László szerint kiemelkedő karaktereket kell nevelni
Rátgéber László, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai vezetője, a sportág legendás – egyebek mellett Euroliga-győztes és kilencszeres magyar bajnok – edzője úgy látja, hiányzik az átfogó, egységes szemlélet a hazai utánpótlás-nevelésben.

Utánpótlássport
2024.05.16. 18:12
A hónap utánpótlásedzője: Kocsis Márta úszótréneré az áprilisi díj
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője áprilisi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Kocsis Márta úszótréneré lett.

Utánpótlássport
2024.05.15. 09:05
Labdarúgás: nem volt kérdés a címvédés az U19-es bajnokságban
Fordulókkal a bajnokság vége előtt bebiztosította aranyérmét a Puskás Akadémia U19-es csapata a korosztályos bajnokság kiemelt csoportjában. Az évadot Körtvélyesi Istvánnal, az együttes vezetőedzőjével értékeltük.

Utánpótlássport
2024.05.14. 19:37
Birkózás: szerdán megkezdődik a görögországi U15-ös Eb
Harmincegy magyar fiatallal a mezőnyben szerdán kezdetét veszi az utánpótláskorú birkózók idei első világversenye, a görögországi U15-ös Európa-bajnokság. A mieink közül többen is éremesélyesként vágnak neki a kontinensviadalnak.
183
/
938










