Utánpótlássport
2019.02.11. 12:43

Labdarúgás: nem volt U20-as játékos a derbin

Valamivel csökkent az U20-as labdarúgók játékideje az NB I 20. fordulójában. A klubok fele, azaz hat együttes adott játéklehetőséget legalább egy 1998 után született futballistának, tizenegyen összesen 652 percet töltöttek a pályán. Az Újpest és a Ferencváros rangadóján, illetve a Paks és a Haladás találkozóján egyetlen magyar fiatal sem jutott szóhoz.
Utánpótlássport
2019.02.11. 09:13

Asztalitenisz: rekordlétszám a Molnár János-emlékversenyen

Ötből három korosztályban magyar siker született a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Molnár János-emlékversenyen. A BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának nagy hagyományú nemzetközi viadalán idén minden korábbinál többen indultak el.
Utánpótlássport
2019.02.10. 15:57

Vívás: Muhari Eszter idén három korosztályban nyert bajnoki címet

A kadét magyar bajnok: Muhari Eszter. A junior magyar bajnok: Muhari Eszter. A felnőtt magyar bajnok: Muhari Eszter. A Budapesti Honvéd csupán 16 esztendős párbajtőrözőjének szezonbeli teljesítményére vívóberkekben is nehezen találják a szavakat – néha ő maga is így van ezzel.
Utánpótlássport
2019.02.10. 13:35

Karate: újabb magyar érmek a dániai korosztályos Eb-n

A nyitónapi meglepetésezüst – a kadét Bárdos Ádám formagyakorlatban szerzett második helye – után szombaton újabb, ám már nagyon is remélt magyar sikerek születtek a karatésok dániai korosztályos kontinensviadalán: Ilankovic Aleksandra Európa-bajnok lett, míg Nguyen Hoang An ezüstérmesként zárt.
Utánpótlássport
2019.02.10. 09:35

Jégkorong: az U18-asok másodikok lettek a Négy Nemzet-tornán

A második helyen végzett az olaszországi Négy Nemzet-tornán az U18-as jégkorong-válogatott. Az áprilisi, székesfehérvári vb-re készülő alakulat két leendő ellenfelét, a mostani házigazdát és a szlovéneket is simán legyőzte Egnában.
Utánpótlássport
2019.02.10. 09:00

Úszás: Hatházi Dóra ígéretes eredményeket ér el az elmúlt években

A tizenöt esztendős Hatházi Dóra megállíthatatlan. Habár a fiatal úszót egyszer vissza kellett csábítani sportágához, azóta egyre inkább az edzés és a versenyzés teszi ki a mindennapjait. Az elmúlt években ráadásul eredményes is: egy lábtörés sem állította meg abban, hogy elindulhasson a 2017-es európai ifjúsági olimpiai játékokon (EYOF), s a tavalyi esztendő sikere is nagyot szólt. A Mol Alapítvány által támogatott fiatal úszó a junior Európa-bajnokságon – még 14 évesen – bronzérmet szerzett 200 méteres pillangóúszásban.
Utánpótlássport
2019.02.09. 13:47

Téli EYOF: ifjúsági olimpia Szarajevóban, 17 magyar indulóval

Vasárnap ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét Szarajevóban a 14. téli európai ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF), amelyen Magyarország öt sportágban összesen tizenhét versenyzővel képviselteti magát. A havas-jeges multisportesemény versenyei hétfőtől péntekig tartanak.
Utánpótlássport
2019.02.09. 10:56

Karate: Bárdos Ádám Eb-ezüstöt szerzett formagyakorlatban

Bárdos Ádám ezüstérmet szerzett katában, vagyis formagyakorlatban a kadétoknál a karatésok dániai korosztályos Európa-bajnokságának nyitónapján. A péntek esti siker akár jelzés értékű is lehet: a jó kezdést hasonló folytatás követheti nemcsak a legifjabbaknál, tehát a 14-15 éveseknél, hanem a 16-17 esztendősöket összefogó junioroknál és az U21-eseknél, a 21 év alattiaknál egyaránt.
Utánpótlássport
2019.02.08. 16:36

Kézilabda: Szűcs Bence súlygolyót cserélt labdára

Igazi villámkarriert tudhat magáénak Szűcs Bence, a 19 éves kézilabdázó ugyanis három évvel ezelőtt kis túlzással még a sportág létezéséről sem nagyot tudott, múlt hét óta pedig a világ egyik legjobb csapatánál a Telekom Veszprémnél készül.
Utánpótlássport
2019.02.08. 14:38

Vívás: Hajas Nóra mindig újat akar tanulni

A tizennyolc éves Hajas Nóra az ötödik helyen végzett a múlt hétvégi, Bochumban tartott junior leány tőr világkupa egyéni küzdelmeiben, és ezzel jobb helyezést ért el, mint két héttel korábban a világkupa udinei állomásán, ahol hetedik lett. Mindezt úgy, hogy a verseny közben makacs sérüléssel bajlódott.
Utánpótlássport
2019.02.08. 09:03

Vízilabda: Horkai György és Vincze Balázs az utánpótlásképzésről

Öt éve nem nyert korosztályos világversenyt magyar fiú vízilabda-válogatott, legutóbb a Horkai György vezette társaság nyakába került aranyérem az isztambuli ifjúsági világbajnokságon. Montreal olimpiai bajnoka szerint az egységes utánpótlásképzésben rejlik a kulcs, és az egyéni, posztorientált tréningek segítségével lehet világklasszisokat nevelni. Ugyanakkor leszögezi: az utánpótlás-nevelés elsődleges célja a pályafutásuk elején lévő vízilabdázók képességeinek fejlesztése és felkészítése a profi szintre. Hasonló véleményen van a nemrégiben az utánpótlás-bizottság tagjának kinevezett Vincze Balázs is, aki az új tervekről és célokról ejtett szót.
Utánpótlássport
2019.02.07. 16:45

Karate: 33 magyar versenyző az utánpótlás Eb-n

Kedden még a 2018-ban legeredményesebbeket ünnepelték a honi karatésok, hogy aztán szerdán a korosztályos válogatott kiválóságok már a 2019-es esztendő legelső, egyszersmind tán legjelentősebb viadalára keljenek útra Dániába. Aalborgban rendezik meg péntektől vasárnapig a kadétok, a juniorok és az U21-esek Európa-bajnokságát, amelyen 33-an reprezentálják Magyarországot.
Utánpótlássport
2019.02.07. 10:52

Kézilabda: a 18 éves Vámos Petra már az NB I-re készül

Remekelt a női junior kézilabda-válogatott legutóbbi edzőmérkőzésén, a DVSC ellen Vámos Petra. A NEKA 18 éves irányítója szerint kezdik felvenni az NB I-es tempót, és készen állnak terveik elérésére a júliusi, győri U19-es Európa-bajnokságon.
Utánpótlássport
2019.02.07. 08:35

Tenisz: Nagy Adrienn számára csak az első lépés a melbourne-i siker

Az MTK Budapest 17 éves játékosa, Nagy Adrienn a korosztályos Australian Open leány párosversenyében feltette a koronát eddigi utánpótlás-karrierjére. A japán Kavagucsi Nacumi oldalán megnyerte a melbourne-i junior Grand Slam-viadalt.
Utánpótlássport
2019.02.06. 12:36

Kosárlabda: pontgazdag fordulón vannak túl a fiatalok

Remek teljesítményt nyújtottak az utánpótláskorú kosárlabdázók a női NB I A-csoportjának 16. fordulójában. Szabályok ide vagy oda – amik arról szólnak, hogy kötelező legalább egy félidőn keresztül pályán lennie egy 1998. január 1. után született játékosnak – nem rossz statisztika, hogy nem tudunk olyan együttest megnevezni, amelyben ne dobott volna kosarat fiatal. Lássuk, ezúttal kik voltak a legjobbak…
Utánpótlássport
2019.02.06. 10:15

Labdarúgás: elitkörre készül az U19-es válogatott

Megkezdte felkészülését a márciusi Európa-bajnoki elitkörre U19-es labdarúgó-válogatottunk. Az idei első összetartásra Németh Antal szövetségi edző több új arcot is meghívott; a tapasztalatokról, illetve a további programról a szakvezető mellett a Benfica 18 esztendős szélsője, Csoboth Kevin is nyilatkozott.

727

/

963