
Utánpótlássport
2017.06.08. 20:32
Kajak-kenu: Kopasz Bálint ismét utolérhetetlen volt
A két héttel ezelőtti szegedi felnőtt Világ Kupa-verseny után a fiatalok kajak-kenusoké a terep a szegedi Maty-éren: csütörtöktől szombatig tartják a belgrádi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságra, valamint a júliusi győri EYOF-ra a válogatókat. Csütörtökön 17 döntőt rendeztek a Maty-éren, Kopasz Bálint és Varga Ádám ismét kitett magáért.

Utánpótlássport
2017.06.08. 17:21
Tenisz: Piros Zsombor párosban nyolc közé jutott a Roland Garroson
Párosban nyolc közé jutott Piros Zsombor (17) a Roland Garros juniorversenyében: a spanyol Nicola Kuhn oldalán 2-6, 6-3, 10-2-re verte a japán Simizu Juta, Horie Toru kettőst.

Utánpótlássport
2017.06.08. 16:47
Tömegsport: Ábel Anitával, Gianni Annonival és Hajós Andrással épít közösséget a Decathlon
A Decathlon Magyarország nagyszabású programot hozott létre a rendszeres testmozgás népszerűsítésének érdekében. A piacvezető magyar sportszerkereskedő cég anyagilag is támogatja a kezdeményezést, amelyhez már több híresség is csatlakozott.

Utánpótlássport
2017.06.08. 14:24
Birkózás: három kötöttfogású kadétarany Grúziából
Három arany- és egy ezüstérmet nyert a kadet kötöttfogású birkózóválogatott a Grúziában megrendezett nemzetközi versenyen. Az erős mezőnyben elért eredmények jó jelnek számítanak a közelgő Európa-bajnokság előtt.

Utánpótlássport
2017.06.08. 11:22
Kézilabda: négy fiatal kapott profiszerződést Balatonfüreden
Négy utánpótláskorú kézilabdázó, Andó Arián (18), Máthé Dominik (18), Horváth László (18) és Kis Dániel (19) kap szerződést a Balatonfüred felnőtt NB I-es csapatától.

Utánpótlássport
2017.06.08. 09:04
3x3-as kosárlabda: magyar ezüstérmek a Nemzetek Ligájában
Szolnokon folytatódott a nemzetközi kosárlabda-szövetség új 3x3-as versenysorozata, a Nemzetek Ligája. Az U23-as magyar férfi és női válogatott összesen három ezüstérmet nyert a két nap alatt lebonyolított dupla fordulóban.

Utánpótlássport
2017.06.07. 20:08
Birkózás: Szél Anna az ezüstéremig menetelt a Német Nagydíj kadétversenyében
Szél Anna értékes ezüstérmet nyert a női birkózók hagyományos Német Nagydíján Dormagenben, melyen a foghíjas leány-kadetválogatott képviselte a magyar színeket. Szatmári Zsolt szövetségi edző bizakodó az Eb-főpróbának is beillő verseny után.

Utánpótlássport
2017.06.07. 18:25
Strandkézilabda: az U17-es leányválogatott nem nyaralni megy Mauritiusra
Tizennégy főre szűkült az U17-es strandkézilabda-leányválogatott kerete. A társaság a június 16-án kezdődő Európa-bajnokságra, illetve a július 11-én rajtoló korosztályos világbajnokságra készül – Budaörsön látogattuk meg a csapatot.

Utánpótlássport
2017.06.07. 16:29
Futsal: biztató jelek, de még messze a felzárkózás
Véget értek a futball „kis tesójának”, a futsalnak az utánpótlás-bajnokságai, s a záróra jó alkalmat kínált arra, hogy fölfessük a szakág hazai és nemzetközi térképét. Nos, a konklúzió levonása után nincs miért pezsgőt bontani: bár kétségkívül akadnak biztató jelek, azért akad még tennivalójuk a felzárkóztatásért munkálkodóknak.

Utánpótlássport
2017.06.07. 14:52
U19-es labdarúgó-bajnokság: sokba kerülhet az FTC veresége
Varga Kevin és Szántó Roland Milán góljával az Illés Akadémia Haladás 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost az U19-es labdarúgó-bajnokság elhalasztott mérkőzésén. A zöld-fehérek már csak akkor lehetnek bajnokok, ha a záró fordulóban győznek, a Budapest Honvéd pedig vereséget szenved.

Utánpótlássport
2017.06.07. 12:57
Tenisz: Piros hiába kezdett jól, a nyolcaddöntőben búcsúzott a Roland Garroson
Egy és negyed óra alatt 3-6, 6-1, 6-2-re kikapott a negyedik kiemelt Piros Zsombor az ausztrál Ellis Blake-től a Párizsban zajló Roland Garros juniorversenyében. A Grand Slam-viadal azonban még nem ért véget a magyar teniszezőnek, hiszen a spanyol Nicola Kuhn oldalán sikerrel vette az első fordulót párosban.

Utánpótlássport
2017.06.07. 11:26
Cselgáncs: négy magyar bronzérem a leibnitzi junior Európa-kupán
Négy magyar cselgáncsozó is a dobogó harmadik fokára állhatott az ausztriai Leibnitzben megrendezett junior Európa Kupa-versenyen. Hosszú kihagyás után újra tatamira Tóth Fanni is, aki kilencedikként zárt.

Utánpótlássport
2017.06.06. 19:28
Kézi: három magyar fiatalra lehet szavazni az idény legjobbja címért
Három magyar, Juhász Ádám (21), Borbély Ádám (21) és Bánhidi Bence (22) is érdekelt az elismert szakportál, a Handball-Planet által hirdetett szavazáson, amelyben az elmúlt idény legjobb fiatal kézilabdázóira lehet voksolni, június 18-ig.

Utánpótlássport
2017.06.06. 17:35
Röplabda: székesfehérvári leányok, illetve sümegi fiúk nyerték a gyermekbajnokságot
A röplabda országos gyermekbajnokságának a hatos döntője után a fiúk között a Sümegi RC, a lányok mezőnyében pedig a Felsőváros Székesfehérvár játékosainak a nyakába akasztották az aranyérmet. A címvédő mindkét nemben érmet nyert, de a trónfosztást nem tudta megakadályozni.

Utánpótlássport
2017.06.06. 15:03
Cselgáncs: tizenöt magyar aranyérem a győri serdülő Európa-kupán
Tizenkét magyar klub tizenöt cselgáncsozója állhatott a dobogó legmagasabb fokára a Győrött megrendezett serdülő Európa Kupa-versenyen. A nagysikerű, hagyományos viadalt a következő évben is megrendezik.

Utánpótlássport
2017.06.06. 11:48
Kajak-kenu: a szezonkezdés sikeres nyarat ígér a 17 éves Varga Ádámnak
Ígéretesen indul a 17 éves kajakos, Varga Ádám szezonja: a KSI SE fiatalja nyert a hazai ifjúsági rangsorolón és a maratoni országos bajnokságon is. A nyáron a világbajnokság élmezőnyében végezne K–1 1000 méteren, s persze, akárcsak tavaly, a maratoni eseményeken ismét dobogóra lépne.
888
/
913