
Utánpótlássport
2017.06.05. 16:18
3x3-as kosár: Nemzetek Ligája néven új, U23-as sorozatot indított a világszövetség
Az U23-as korosztálynak indított új versenysorozatot 3x3-as kosárlabdában a nemzetközi szövetség. A magyar válogatott a férfiak és a nők között is részt vesz a Nemzetek Ligájában.

Utánpótlássport
2017.06.05. 13:55
Rapid- és villámsakkvébé: a tíz éves Gaál Zsóka kétszer is az első hatban
A tíz éves Gaál Zsóka egyedüli magyar versenyzőként vett részt az először megrendezett ifjúsági rapid- és villámsakk-világbajnokságon, és mindkét számban az első hatban zárt a Minszkben lebonyolított megméretésen. Ugyanott zajlik a felnőtt Európa-bajnokság is, ahol a tizenhét éves Gledura Benjámin öt forduló után három ponttal áll.

Utánpótlássport
2017.06.05. 11:51
Asztalitenisz: a Molnár, Juhász fiúpáros megnyerte a szlovák utánpótlás-bajnokságot
Az egyéni versenyszámok a fiúknak sikerültek jobban a szlovák ifjúsági nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon: a Molnár István Patrik, Juhász Patrik páros aranyérmet szerzett, az András Csaba, Both Olivér kettős harmadik lett, míg András egyesben is bronzérmet szerzett.

Utánpótlássport
2017.06.04. 19:21
Vasárnapi retró: a ritmikus gimnasztikázó, aki törött csonttal védte meg a vb-címét
Még 16 éves sem volt Jana Kudrjavceva, amikor minden idők legfiatalabb egyéni összetett ritmikus gimnasztika világbajnoka lett. Az orosz klasszis még 20 éves kora előtt, tavaly vissza is vonult, a 2013-as kijevi bravúrjával azonban végképp beírta magát a sportág történetébe – és vasárnapi retrósorozatunkba is.

Utánpótlássport
2017.06.04. 16:34
Labdarúgás: több játék, de nem elég – ennyit játszhattak a fiatalok az NB I-ben
A Haladás végzett az élen, amelyet jócskán lemaradva a Honvéd és a Vasas követett, a szoros középmezőnytől leszakadva pedig a Ferencváros, a Videoton, a Debrecen és a Mezőkövesd zárta a sort. Most nem a labdarúgó NB I egy alternatív univerzumban véget ért 2016/17-es szezonjának végeredményét soroltuk fel, hanem az általuk szerepeltetett fiatalok játékpercei szerint tettük sorba a klubokat. A Magyar Labdarúgó Szövetség által korábban bevezetett, U21-es futballisták játszatását ösztönző ajánlás igencsak megnövelte a fiatalok pályán töltött idejét az előző szezonhoz képest, de még így is akadtak csapatok, amelyek alig, vagy egyáltalán nem szerepeltettek az ajánlás korhatárába eső játékosokat.

Utánpótlássport
2017.06.04. 14:10
Tenisz: Piros megizzadt, de győzött a Roland Garroson
Nehéz, de sikeres rajtot vett Piros Zsombor a Párizsban zajló Roland Garros juniorversenyében, miután kicsivel több mint két óra alatt 4-6, 6-2, 6-4-re legyőzte a szabadkártyával induló francia Maxence Broville-t.

Utánpótlássport
2017.06.04. 11:45
Hosszútávúszás: „Nem félek a verekedéstől” – interjú Juhász Jankával
A második legjobb magyarként végzett 5 km-en a 17 éves Juhász Janka a Gravelines-ben rendezett francia nyíltvízi bajnokságon, így a számban és váltóban is indulhat a nyári úszó-világbajnokságon. A Kiskunhalasi ÚGYE versenyzője versenyhalmozó: összesen négy korosztályos és felnőtt világversenyen szállt medencébe vagy nyílt vízbe 2017-ben.

Utánpótlássport
2017.06.03. 18:07
Kosár: három 15 éves srác mutatkozott be bajnokin a MAFC felnőttcsapatában
Az NB I/B záró fordulójában a MAFC három, mindössze tizenöt éves, saját nevelésű kosárlabdázójának adott lehetőséget arra, hogy belekóstoljon a felnőttbajnokság légkörébe.

Utánpótlássport
2017.06.03. 17:43
50 nap múlva, július 23-án, 20.30-kor kezdődik a győri EYOF nyitóünnepsége
Ötven nap múlva, július 23-án kezdődik Győrben Magyarország első olimpiai multisporteseménye, a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, amelyen minden idők legnépesebb, 152 fős magyar EYOF-csapata vesz részt. A küldöttség vezetője Fábián László, a MOB megbízott főtitkára. Ötven ország képviselői tíz sportágban mérik össze a tudásukat.

Utánpótlássport
2017.06.03. 15:56
Tenisz: ismét a juniorok között indul Piros Zsombor a Roland Garros salakján
Egyedüli magyarként az Australian Open juniorversenyét megnyerő Piros Zsombor lép pályára a francia nemzetközi teniszbajnokság, a Roland Garros vasárnap kezdődő korosztályos megméretésén. A negyedik kiemelt nem görcsöl, nem stresszel, ellenben kibékülne a negyeddöntős szerepléssel Párizsban.

Utánpótlássport
2017.06.03. 14:42
Asztalitenisz: csapatezüst és -bronz a szlovák nemzetközi ifjúsági bajnokságon
Két érmet már a csapatversenyben szereztek a magyar asztaliteniszezők a szlovák ifjúsági nemzetközi bajnokságon. A leányok ezüst-, a fiúk bronzérmet hozhatnak haza Szencről, a dobogós helyezések száma ugyanakkor még nőhet, mivel az egyéni számok csak most kezdődnek.

Utánpótlássport
2017.06.03. 12:25
Úszás: Böhm Sebestyén triplázott az ifjúsági bajnokságon, és az EYOF-ra készül
Noha Böhm Sebestyén triplázott az országos ifjúsági úszóbajnokságon, a korosztályos Európa-bajnokságra nem úszta meg a szintidőt. Ezt egyébként cseppet sem bánja a Budafóka XXII. SE sportolója, hiszen az év fő versenye neki a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál.

Utánpótlássport
2017.06.03. 09:06
Karate: harminc magyar fiatal szerepelhet a korosztályos vébén
Véget ért a négy állomásból álló kvalifikációs sorozat a korosztályos karate-világbajnokságra, az előzetes névsor alapján harminc magyar fiatal utazhat el októberben Tenerifére.

Utánpótlássport
2017.06.02. 18:47
Röplabda: miért lépett vissza a Hercules a gyermekbajnoki finálétól?
A Hercules leány-röplabdacsapata nélkül rendezik meg szombattól hétfőig az országos gyermekbajnokság hatos döntőjét, noha a klub csapata kvalifikált a fináléra. A visszalépés okait keresve komoly ellentétre bukkantunk az egyesület vezetői és a szezon közben távozó edző között.

Utánpótlássport
2017.06.02. 15:05
A hónap műhelye: a díjátadó ünnepségen a Statisztika asztaliteniszezői arattak
Remek áprilist produkáltak a Statisztika PSC asztaliteniszezői, elsöprő fölénnyel nyerték a serdülő és ifjúsági országos csapatbajnokságot, valamint a belga nemzetközi utánpótlás-bajnokságról is érmekkel tértek haza. Az elismerés történetében harmadik pingpongműhelyként vehették át a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó, félmillió forintos vásárlási utalványt. Az ötvenkettedik ünnepségen ráadásul dupláztak, hiszen a közönségszavazást megnyerve százezer forinttal feljebb tornázták a megnyert összeget.

Utánpótlássport
2017.06.02. 14:16
Jégkorong: a mentorprogram is segíti a Jegesmedvék-utánpótlás fejlődését
Zsinórban harmadszor nyert MOL Ligát a DVTK Jegesmedvék, de az utánpótláscsapatok egyelőre nem tudják megközelíteni a felnőttek sikereit. A miskolciak bíznak abban, hogy a küszöbön álló mentorprogram segítségével a fiatalok felzárkóznak az élmezőnyhöz.
889
/
913