Barcelona: Henrik Larsson nemet mondott

2005.12.27. 12:27
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban listavezető, nem mellékesen címvédő katalán együttes, az FC Barcelona svéd válogatott klasszisa, Henrik Larsson (képünkön) nem fogadta el klubja szerződéshosszabbítási ajánlatát.
A játékos erről hazájában nyilatkozott. A futballista 2004 nyarán a skót Celtictől érkezett a katalán fővárosba, de kimondva-kimondatlanul már túljutva pályafutása csúcsán. A hatvanszoros svéd válogatott klasszis tavaly súlyosan megsérült, így gyakorlatilag fél szezont kényszerből hagyott ki.

Igaz, ahogy azt megelőzően, úgy sérüléséből felépülve, egészségesen sem tudott gyökeret verni a kezdőcsapatban. Mivel a Barca egy klasszikus csatárral, centerrel rohamozza az ellenfelek kapuját, megerősítve több támadó szellemű középpályással, Eto'o helye megkérdőjelezhetetlen a kezdő tizenegyben ezen a poszton. A remek, gólerős formát mutató kameruni légióst elkerülték a sérülések, nem hiányzik eltiltás miatt, formaingadozás pedig nem igazán jellemző rá.

A harmincnégy éves Larsson, ahogy azzal már régóta kacérkodott, hazájában szeretné folytatni és minden bizonnyal befejezni játékospályafutását. Az érintett egyelőre családi okokra hivatkozva hozta meg döntését.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
4 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
19 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
19 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
20 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
29 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
31 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
33 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
42 perce