„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

A múlt heti Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus (1–0) keleti rangadó végén elszabadultak az indulatok. Ennek oka részben a játékvezetés, de kevésbé a mérkőzést dirigáló Rúsz Márton, sokkal inkább a VAR-kocsiban helyet foglaló Erdős József. Elvégre a pályán dolgozó sporinak a pillanat tört része alatt kellett dönteni, a VAR intézményét pedig éppen azért hozták létre, hogy az esetleges tévedéseket javítsa. Sokkal nagyobb baj, amikor többszöri visszajátszás után is rosszul ítél a bírói csapat. A nagyerdei bajnokin ez történt. Egy légi párbajt követően ugyanis a földre kerülő Batik Bence visszakézből elég egyértelműen megütötte Temesvári Attilát, mégis megúszta sárga lappal, miközben meglepetésre a nyíregyházi védő is figyelmeztetésben részesült – írtuk még keddi lapszámunkban az elmaradt kiállítás kapcsán.
Ekkor a lapunk által megkérdezett korábbi FIFA-játékvezetők is úgy gondolták, Batikot ki kellett volna állítani, s megkérdeztük erről olvasóinkat is, akik közül közel 5000-en gondolták úgy (a szavazók 85 százaléka), hogy járt volna a piros lap. Mindezek után az esetre reagált a Magyar Labdarúgó-szövetség szerdán.
„A játékvezetők működését a bajnokság egészében folyamatosan, mind a 198 mérkőzés esetében ellenőrzi, értékeli és ha szükséges, szankcionálja az erre hivatott testület. A játékvezetők működésének értékelése és esetleges szankcionálása az MLSZ független Játékvezetői Bizottságának (JB) feladata és hatásköre. Fentiekből következően a JB a Batik Bence–Temesvári Attila esetet is megvizsgálta.
A bizottság álláspontja szerint Temesvári Attila első sárga lapos figyelmeztetése indokolt volt, mert az UEFA szakmai iránymutatása alapján az ilyen jellegű konfrontáció esetén mindkét csapatból legalább egy-egy játékost figyelmeztetésben kell részesíteni. A játékos második sárga lapos kiállítása is szakmailag helyes döntés volt, mert a szabálytalanságával egy lendületesen kibontakozó, ígéretes támadást állított meg.
Batik Bence esetében viszont a játékvezető hibázott, mert az ilyen, szándékos fej- vagy arcon történő ütés piros lappal büntetendő szabálytalanság. Az ő esetében a kiállítás elmaradt, azaz a játékvezető hibás döntést hozott.
A fent említett folyamatos és szigorú teljesítményértékelés folyamatában a súlyos hibák nem maradnak következmény nélkül. A vasárnapi Debrecen–Nyíregyháza mérkőzésen hibázó játékvezetők is büntetésben részesülnek” – olvasható az MLSZ közleményében.








