Nagyon izgalmassá tette a visszavágót, de kiesett a Real

Vágólapra másolva!
2006.02.15. 00:37
Címkék
A vártnál jóval nagyobb izgalmak közepette jutott a Zaragoza a labdarúgó Spanyol Kupa döntőjébe, a visszavágón ugyanis csak nem kis nehézségek árán tudott megőrizni valamicskét az első mérkőzésen szerzett ötgólos előnyéből.
Ronaldo ritkán sprintel úgy, mint csapata harmadik gólja után a kezdőkör felé
Ronaldo ritkán sprintel úgy, mint csapata harmadik gólja után a kezdőkör felé
Ronaldo ritkán sprintel úgy, mint csapata harmadik gólja után a kezdőkör felé
Ronaldo ritkán sprintel úgy, mint csapata harmadik gólja után a kezdőkör felé

A 6-1-es első mérkőzés után inkább csak formalitásnak tűnt a visszavágó – körülbelül egy percig. Akkor Cicinho egy elé pattanó labdából 19 méterről óriási gólt lőtt César hálójába, a Madrid pedig eszeveszett rohamokba kezdett.

Már az ötödik percben tovább faragott hátrányán a Real: Ronaldo még nem tudta lekezelni a labdát a tizenhatoson belül, az érkező Robinho azonban laposan a hálóba bombázott. Ekkor már kicsit kezdhettek aggódni a Zaragoza hívei.

A csapat játékosai azonban nem aggódtak eléggé, így aztán egy remek madridi akció után nyolc méterről Ronaldo is a hálóba perdíthetett – már csak két gólra volt a feltámadás, és lendületben volt a Real!

A lendület pedig vitte előre a madridiakat (régen játszott ekkora lelkesedéssel és alázattal a királyi gárda), sorra dolgozták ki a helyzeteket, ám a szerencse a vendégek mellé szegődött és César is bemutatott néhány nagy védést, így a 72-28-százalékos labdabirtoklási arány ellenére nem esett újabb gól az első félidőben.

A második játékrészre végképp bekkelni állt be a Zaragoza: a védők szorgosan vagdosták el a labdákat a tizenhatos környékéről, és Milito illetve Ewerthon igyekeztek helyzeteket kialakítani – mérsékelt sikerrel.

A játékrész első negyedórájában a Madrid mezőnyfölénye is meddővé vált, sokat járatták a labdát, de átadásaikba (illetve Robinho esetében inkább hosszas cselsorozataikba) mindig hiba csúszott. A 61. percben azonban Roberto Carlos egy remek csel után tizenhétről bivalyerős lövést küldött a léc alá – 4-0!

Amit nem sokan hittek volna, bekövetkezett tehát: egy gólra került a továbbjutástól a Real. A madridiak rohamoztak, a zaragozaiak romboltak tovább, aztán a 75. percben el is dőlhetett volna a továbbjutás, Ewerthon azonban hiába lépett ki és lőtt a hálóba, a játékvezető – tévesen – les miatt érvénytelenítette a találatot.

Az izgalmak pedig fokozódtak. Ronaldo nagyjából egy méterről, éles szögből emelt a kapu fölé, Beckham távolról kanyarította rá veszélyesen a labdát, majd újból a kétszeres aranylabdás lőtt César kezébe. Végül a négyperces hosszabbítás utolsó pillanataiban már cicázott a madridiakkal a Zaragoza, és gyenge játékkal is megőrizte a megmaradt soványka előnyt. A fővárosiak hiába nyújtották az utóbbi idők egyik legjobb teljesítményét, végül búcsúzni kényszerültek a kupából.

Spanyol Kupa, elődöntő, visszavágó
Real Madrid-Zaragoza 4-0 (3-0)
Gólszerző:
Cicnho (1.), Robinho (5.), Ronaldo (10.), Roberto Carlos (60.)
Továbbjutott a Zaragoza, 6-5-ös összesítéssel.
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
10 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
32 perce

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 órája

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
2 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik