A Real Madridnak kezd elege lenni a Manchester Unitedből

Vágólapra másolva!
2006.07.21. 11:18
Címkék
A Real Madridnál úgy érzik, a Manchester United a bolondját járatja velük Ruud van Nistelrooy (képünkön) ügyében, ezért ebben a pillanatban úgy tűnik, a holland csatár nem lesz a királyi gárda játékosa. A spanyolok kijelentették: nem hajlandóak váltságdíjat fizetni átigazolási díj helyett.

A történet lényege, hogy a Manchester United 16 millió brit fontot szeretne kapni a 30 éves támadóért, a Real azonban csak 12 milliót, azaz 25 százalékkal kevesebbet ajánlott.

Juan Mendoza, a királyi klub alelnöke az ügyletről így nyilatkozott:

"Nem áll szándékunkban belemenni ilyen őrültségbe, és olyan összeget kifizetni, amely a piaci értéknél jóval magasabb."

"Lassan ott tartunk, hogy megszakítunk mindenféle tárgyalást, még akkor is, ha teljesen egyértelmű, hogy a játékos nálunk szeretné folytatni a pályafutását."

"Ideje világossá tennünk a Manchester United előtt, hogy a Real Madrid nem fog váltságdíjat, sem ilyen uzsorás díjat fizetni" – tette hozzá Mendoza.

Fabio Capello, a madridiak olasz vezetőedzője ismét megerősítette: „Nem kérdés, hogy nekem szükségem van Van Nistelrooyra. Az a tény, hogy a Bayern München szintén akarja őt, mutatja, hogy a nagy európai klubok az egész piacot átfésülik, hogy megszerezzék a legjobbakat. Végső soron maga a játékos mondja majd ki az utolsó szót.”
Legfrissebb hírek

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
25 perce

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
49 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
1 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
1 órája

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik