Diarra a Real első számú kiszemelje

Vágólapra másolva!
2006.08.17. 15:04
Címkék
Mahamadou Diarra a Real Madrid első számú kiszemeltje – jelentette ki Ramon Calderon elnök az AS című lapnak adott interjújában. A mali középpályás mindenképpen a csapatban akarja tudni a presidente, Reyes viszont csak akkor jöhet, ha az Arsenal elfogadja a királyi klub feltételeit.
Diarra (jobbra) alapembere volt a Lyonnak
Diarra (jobbra) alapembere volt a Lyonnak
Diarra (jobbra) alapembere volt a Lyonnak
Diarra (jobbra) alapembere volt a Lyonnak

Az elmúlt időszakban főleg arról lehetett hallani, hogy José Antonio Reyes a Real Madridnál folytatja pályafutását. A fiatal spanyol is kijelentette, hogy szívesen térne vissza hazájába az Arsenaltól.

Diarra: ilyen lehetőség csak egyszer van

A mali középpályás, Diarra is nagyon szeretne a Real Madridban futballozni:
„Elmondtam a klubomnak, hogy mindenképpen a Realnál folytatnám, de ezt ők nem nagyon értették meg. Pedig tudniuk kéne, hogy ilyen lehetőség legfeljebb csak egyszer adódik egy játékos pályafutása alatt.”

A francia klub valóban nem akar megszabadulni egyik kulcsemberétől, mivel a nemzetközi porondon való sikeres szerepléshez rá is szükségük van. Azonban ha a Real tényleg komolyan gondolja a vásárlást, akkor legalább 35 millió eurót utaljanak át. A madridiak húszmilliós ajánlatát nem is fogadták el...
Az üzletet azonban nem kötötte meg a két klub, és Ramon Calderon elnök egy interjúban már azt fejtegette, hogy csapatának elsősorban Mahamadou Diarra kell, nem pedig a csatár.

A klubvezető az AS-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Fabio Capello vezetőedző kérése volt a mali védekező középpályás megszerzése, aki az elmúlt négy szezonban kulcsjátékosa volt a francia Lyonnak.

„Nagyon hiányzik a csapatból az ő játéka, és mindent megteszünk, hogy megszerezzük” – nyilatkozta Calderon.

Az elnök José Antonio Reyesről azt mondta, hogy a fiatal játékos csak akkor jöhet, ha az Arsenal elfogadja a Real által kínált feltételeket.

„Nem akarok egy eurót sem elpazarolni! Sajnálnám, ha nem kötnénk meg az üzletet, de Reyes nem kell minden áron. A végső szót az Arsenal mondja ki.” – tette hozzá Calderon.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik