Spanyolország: a közvélemény nem ragaszkodik Aragonéshez

2006.09.15. 16:32
Címkék
A sikertelen világbajnoki szereplés, illetve a vártnál gyengébb Eb-selejtezős rajtot követően a hét elején felajánlotta lemondását Luis Aragonés (képünkön), a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szövetség elöljárói viszont marasztalták, a közvélemény ezzel szemben örömmel venné a szakember távozását.

Az Elmundo spanyol napilap internetes oldala tette fel a szavazásra a kérdést, amely úgy szólt: tetszik-e az olvasóknak, ha Aragonés folytatja a válogatott élén.

A közvélemény válasza egyértelmű volt: nem!

A több mint ötezer szavazó (5358, 16.00 órai adat) nyolcvan százaléka mondta azt, hogy távozzon és csak húsz százalék szeretné, ha ő irányítaná a nemzeti együttest a továbbiakban is.

A 68 éves Aragonés a napokban dönt arról végleg: a szövetség kérését meghallgatva marad a válogatott élén, vagy nem hagyja magát befolyásolni és mégis távozik.

Spanyolországot a vb előtt az egyik titkos esélyeseként tartották számon a szakemberek – mint már korábban annyiszor -, ám végül idő előtt, már a nyolcaddöntőben búcsúztak. Mint már korábban annyiszor…

A később negyeddöntős Ukránokat még legázolták a csoportkör nyitányán – 4-0 -, de azt követően a Tunéziát – 3-1-re -, majd Szaúd-Arábiát – 1-0-ra – is csak nehezen verték. Az egyenes kiesés szakasz első összecsapásán aztán Franciaország megoldhatatlan feladatot – 1-3 - jelentett számukra.

Az Eb-selejtezőket egy kötelező hazai győzelemmel kezdték: Liechtenstein ellen 4-0-ra nyertek. Ám azt követően nagy megeleptésre idegenben kikaptak Észak-Írországtól 3-2-re.

Aragonésnek ezen túlmenően is volt a rovásán: a szokásoktól eltérően nem egyből, hanem “csak” a szlovákok elleni pótselejtezőn biztosították helyüket a soros világeseményen, jelen esetben a vb-n. Illetve nem válogatta be a vb-keretbe a spanyol drukkerek egyik nagy kedvencét, Fernando Morientest.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
9 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
25 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
53 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
53 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
58 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
1 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája