La Liga, Barcelona: Saviola előtérbe kerülhet

Vágólapra másolva!
2006.09.29. 16:15
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban címvédő, négy fordulót követően hármas holtversenyben jobb gólarányának köszönhetően listavezető FC Barcelona kameruni légiósa, Samuel Eto’o súlyos sérülést szenvedett a Werder Bremen elleni hétközi BL-mérkőzésen. Így előtérbe kerülhet az argentin cserecsatár, Javier Saviola (képünkön) szerepeltetése.
A rendkívül gólerős Eto’o térdében levált a porc és bár az első orvosi diagnózisok még két-három hónapos kihagyásról szóltak, mostanra ez már felkúszott ötre.

Ezek szerint márciusnál előbb nem kerül bevetésre a légiós. Frank Rijkaard, a katalánok vezetőedzője arról nyilatkozott: alaposan fel kell ráznia csapatát, amelyet rendkívül lesújtott a szomorú hír.

Bármilyen erős ugyanis a játékosállományuk, elsőszámú gólfelelősük pótlása nem lesz egyszerű feladat. Eto’o kvalitású csatárok nem szaladgálnak tucatjával a világban, persze annyira nem kell félteni a gránátvörös-kékeket.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Viszont amíg a védelemben és a középpályán két, nagyjából hasonló tudású sort is fel tudnak mutatni, addig a egyszemélyes támadósort alkotó, világklasszisok közé sorolható Eto’o – és ide vehetjük még Ronaldinhót is – hiánya több kérdőjelet is felvet.

Barcelonában amennyiben sikerül túljutniuk a csapattársuk által elszenvedett súlyos sérülés okozta lelki sokkon, a hétvégi bajnoki Bilbaóban kell helytálniuk.

Az izlandi Eidur Gudjohnsen ezen a szinten kifijezetten csereember, a kiváló fizikummal rendelkező támadóra nem lehet hosszútávon egy bajnoki címre és BL-győzelemre törő Barca támadójátékét építeni.

A holland mester így elsősorban az utóbbi években rendre kölcsönadott Javier Saviolában gondolkodik. Az aprótermetű támadó évek óta a katalánok ígérete, de hiába kapott bizalmat, rendre csak felvillanásai voltak. Ezért aztán kölcsönbe adták őt a Monacónak, majd a Sevillának.

Most eljöhet végre az ő ideje: gyors, robbanékony, ért az egyérintőhöz, ami Barcelonában nem hátrány. Talán egy hibája akad, de az nem lényegtelen: nem az a kifijezetten gólratörő játékos.

Ronaldinho is megoldást jelenthetne – gyakran cseréltek posztot menet közben Eto’óval -, ám hosszútávon hiba lenne megkötni egy olyan improvizatív játékos kezét és lábát, mint a brazil játékmester, betenni a védők gyűrűjébe, háttal a kapunak. Ezt a véleményt Rijkaard is osztja.

Nehéz feladat elé állította a sors és egy sérülés Frank Rijkaardot és a Barcelonát, amely akár meghatározója is lehet idei szereplésüknek.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
16 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
16 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
16 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
17 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
17 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
17 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
18 órája
Ezek is érdekelhetik