Spanyolország: nyolcmillió szurkolót vesztett a válogatott

2006.11.16. 18:48
Címkék
A spanyol labdarúgó-válogatott cirka öt és fél hónap alatt nyolcmillió szurkolót vesztett el, legalábbis a televíziós adatok ezt a tényt támasztják alá.
Reuters
Reuters
A németországi világbajnokságon ugyanis a spanyol-francia nyolcaddöntőt még 12.199.000 néző tekintette meg – természetesen a televízión keresztül, nem a helyszínen -, ellenben a szerdai, Románia ellen találkozóra már csak mindössze 4.707.000 tévénéző volt kíváncsi.

Persze, amíg előbbi komoly téttel bírt, addig a tegnapi „csupán” egy barátságos találkozó volt – közös mindkettőben a spanyol vereség, a franciáktól 3-1, a románoktól 1-0 -, ám a spanyol sajtó sem jár messze az igazságtól, amikor a nemzeti együttes leértékelődéséről cikkezik.

Tény, Luis Aragonés szövetségi kapitány (képünkön) munkáját a vb óta mindennek lehet nevezni, csak következetesnek és hosszútávra előremutatónak nem. Vereség időközben Eb-selejtezőn Észak-Írországban és Svédországban, most pedig hazai pályán is, a románok ellen Cádizban lépett pályára a spanyol válogatott.

A több közönségkedvencet - így például Raúlt is - mellőző Aragonés korábban be is adta lemondását, de azt a szövetség illetékesei nem fogadták el. Pedig a spanyol sajtó munkatársai írásaikkal, összeállításaikkal a lehetőségeikhez képest tényleg mindent megtesznek a szakember távozásának érdekében. Korábban internetes szavazással is bizonyították: a közönség is a kapitányváltás mellett áll.
Legfrissebb hírek

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
47 perce

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
52 perce

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
1 órája

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
2 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
2 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
3 órája