Két kulcsemberét is elvesztette a Real Madrid a Getafe ellen

Vágólapra másolva!
2009.04.22. 14:16
Címkék
Nyögvenyelősen nyert a Real Madrid a Getafe ellen kedd este, hiszen Higuaín csak a 93. percben lőtte be a 3–2-es győzelmet jelentő gólt. A mérkőzésen a három pontot ugyan megszerezte a csapat, ám két fontos emberét is elvesztette: a második félidőben pályára lépő Arjen Robben mindössze 18 percet játszott, mielőtt megsérült, Pepének meg a meccs végén „elgurult a gyógyszere”: ámokfutásba kezdett, ezért Carlos Delgado Ferreiro játékvezető kiállította.
Pepe (fehérben) még bele is rúgott ellenfelébe...
Fotó: Action Images (archív)
Pepe (fehérben) még bele is rúgott ellenfelébe...
Pepe (fehérben) még bele is rúgott ellenfelébe...
Fotó: Action Images (archív)
Pepe (fehérben) még bele is rúgott ellenfelébe...

Ami a hollandot illeti: a második félidő elején lépett pályára, ám mindössze 18 perc múlva le kellett őt cserélnie Juande Ramos vezetőedzőnek, mert fájdalmat érzett a térdében. Robben már a találkozó előtt sem volt teljesen egészséges, ezért pihentette Ramos, de a második félidőre szüksége volt valakire, aki felrázza a társaságot.

Robbent azonban a 63. percben le kellett hívnia, és honfitársát, Royston Drenthét küldte be helyette. A Real Madrid orvosi stábjának első információi szerint Robben a bal lábában szenvedett izomhúzódást. Korábban pont ugyanez volt a baja, csak éppen a jobb lábával.

A 36 millió euróért igazolt támadó minden bizonnyal három hétig nem léphet pályára, ami azt jelenti, hogy nem szerepelhet a május 2-i el clásicón, azaz a Real Madrid–Barcelona örökrangadón sem.

A másik veszteség a portugál válogatott Pepe, ám ő a fegyelmezetlensége miatt nem szerepelhet majd egy ideig. A találkozó hajrájában Carlos Delgado Ferreiro játékvezető kiállította a védőt, mert ellökte a vendégek támadóját, Javier Casquerót, majd kétszer is belerúgott a földön fekvő játékosba.

A brazil születésű portugált válogatott labdarúgót csapattársai alig tudták letuszkolni a pályáról, ráadásul megütötte a vendégek egy másik játékosát, Juan Albínt, és még a negyedik játékvezetőnek is odaszólt, aztán később a Real győztes góljánál a pályára szaladt, amihez kiállítottként már nem lett volna joga.

Mindezen ámokfutás után az általános vélekedés szerint legalább három meccsre szóló eltiltás vár rá, ám akadnak olyan vélemények is, hogy példás szigorral kellene fellépni a magáról megfeledkező sportemberrel szemben. Ekképp gondolja a Getafe elnöke, Ángel Torres is.

„Így nem lehet viselkedni a sportpályán, ezért legalább tíz mérkőzésre szóló eltiltással kellene büntetni Pepét. Nem szabad megrugdosni az ellenfelet” – fogalmazott Torres elnök.

Mindenesetre Juande Ramos a védelmébe vette játékosát, mondván, a levegőbe akart rúgni, nem Casqueróba, mert dühös volt a büntető miatt. „Remélem a fegyelmi bizottság is figyelembe veszi, hogy nem akart belerúgni az ellenfelébe” – fogalmazott Ramos, ám az esetről készült tévéfelvétel tanulmányozása után nehezen hihető, hogy a trénernek igaza van.

Pepe maga értetlenül áll saját kirohanása előtt – állítja, hogy nem szokása ilyen mértékben elvesztenie a fejét.

„Életemben nem viselkedtem még csak hasonlóképpen sem, nem tudom, hogy mi lelt. Nem vagyok erőszakos természetű játékos, és a magánéletben sem szoktam ilyen őrjöngéseket rendezni. Szomorú és csalódott vagyok” – mondta a 26 éves futballista a találkozó másnapján.

PEPE ÁMOKFUTÁSA

Legfrissebb hírek

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
4 órája

Alapemberek nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
4 órája

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Euroliga: nyert Milánóban, és feljött playint jelentő helyre a Crvena zvezda

Kosárlabda
5 órája

Bronzérmes a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros a műkorcsolya Eb-n!

Téli sportok
5 órája

Serie A: Rabiot kivégezte a Comót, a Milan tapad az Interre

Olasz labdarúgás
5 órája

Tíz emberrel, a ráadás első percében mentett pontot az Union Berlin

Német labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik