Robben nyerte meg a „tulipánosok csatáját”

2009.08.18. 13:40
Címkék
A Marca információi szerint Arjen Robben az 2009–2010-es bajnokságban is a Real Madrid színeiben fog szerepelni, miután a felkészülés folyamán meggyőzte teljesítményével Manuel Pellegrinit, a „királyiak” vezetőedzőjét.
Robben (balra) jövőre is a Real Madrid játékosa marad (fotó: Action Images - archív)
Robben (balra) jövőre is a Real Madrid játékosa marad (fotó: Action Images - archív)

A nyár elején, Florentino Pérez elnökké választásakor még úgy tűnt, hogy a Real Madrid keretében lévő mind a hat holland játékosnak távoznia kell a klubtól. Eddig mindössze Klaas-Jan Huntelaar jövője vált véglegessé, aki az AC Milanban folytatja a pályafutását.

A következő labdarúgó, akinek eldőlt a sorsa, Arjen Robben – ő viszont némi meglepetésre maradhat a „blancóknál". Robben remek teljesítményt nyújtott a felkészülés folyamán, aminek hatására Pellegrini kijelentette, hogy az augusztus 29-én kezdődő szezonban is számít a németalföldi támadó szolgálataira.

A többi holland nevével rendszeresen találkozhatunk a nyári átigazolási pletykákkal foglalkozó zuhanyhíradókban. Huntelaar már az AC Milant erősíti, míg a legfrissebb híresztelések szerint Wesley Sneijder szintén Milánóban köthet ki, csak éppen a piros-feketék városi riválisánál, az Internazionalénál.

Royston Drenthe sorsa továbbra is bizonytalan, vele kapcsolatban leginkább a Fiorentina érdeklődéséről lehetett hallani. Rafael van der Vaart sokáig maradni akart a Realnál, a legutóbbi információk szerint azonban elfogadta, hogy nem számítanak rá Madridban. Székhelyét Angliába teheti át, a szigetországból többek között az Arsenalnál is felvetődött a megszerzése

A spanyol élvonal korábbi gólkirályának, Ruud van Nistelrooynak is távoznia kell. Állítólag több csapat is érdeklődik iránta, az AS információi például szerint Vietnamban köthet ki a veterán csatár.

 

Legfrissebb hírek

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
7 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
24 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
24 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
34 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
47 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
1 órája