Barcelona: Dunai és Nemes is részt vesz a Kubala-szobor avatásán

2009.09.22. 15:51
Címkék
Csütörtökön lesz ötvenkét éve, hogy a 45 ezer férőhelyes Les Corts-stadion helyett felépült a 100 ezres Camp Nou, amely ma is a Barcelona otthona. A bővítésre azért volt szükség, mert a csapat mérkőzéseinek látogatottsága megduplázódott – s a népszerűség növekedésének oka egy magyar futballista, Kubala László játéka volt. Kubala – aki a világon egyedüliként három ország válogatottjában is pályára lépett - ma is óriási népszerűségnek örvend Barcelonában, s csütörtökön nagy ünnepség keretében avatják fel a stadionban az őt ábrázoló, két méter magas szobrot. Az MLSZ képviseletében részt vesz az átadáson Dunai Antal és Nemes Ferenc alelnök, valamint ott lesz Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke is.

Kubala László – aki a sporttörténelemben egyedüliként három ország válogatottjában is játszott, 1946 és 1947 kötött a csehszlovák nemzeti csapatban hatszor, 1948-ban háromszor a magyar, 1953 és 1961 kötött pedig tizennyolcszor a spanyol nemzeti együttesben szerepelt – 1927. június 10-én született Budapesten. A Ganz-Mávagban lett igazolt futballista 1944-ben, de az 1945–1946-os idényt már a Ferencvárosban töltötte. Az akkori politikai események miatt ezután sokat vándorolt: előbb az akkor csehszlovákiai Slovan Bratislava játékosa lett, majd visszatért Magyarországra, a Vasasba. Ezután kalandos úton Olaszországba került, ahol ott élő magyarokból szervezett csapatot. Nem is akármilyet: az együttes felkészülési meccsen legyőzte a Real Madridot, az Espanyolt és a spanyol válogatottat.

1950-ben a Barcelona játékosa lett, és több mint tíz évet töltött a katalán csapatban. Barcelonában azóta is hatalmas tisztelet övezi: a klub centenáriumi évében, 1999-ben őt választották meg a valaha élt legjobb Barcelona-játékosnak. Ezen kívül a sportújságírók megszavazták a második legjobb spanyol játékosnak, aki a 20. században játszott, csak Alfredo Di Stefanót találták jobbnak. A spanyol kormány a sport Nagykeresztjét adományozta neki. Most pedig szobrot kap abban a stadionban, amelyet éppen az ő játéka miatt kellett felépíteni.

A ceremónián az MLSZ részéről két alelnök, Dunai Antal és Nemes Ferenc lesz jelen az avatáson. Az egykori ezüstcipős csatár, Dunai Antal – aki edzőként öt spanyol csapatot is irányított – beszédet is mond majd az ünnepségen.

Legfrissebb hírek

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok     

Kézilabda
2 perce

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
5 perce

La Liga: a Barca Yamal és Raphinha vezérletével fordított, újabb gólok a 2. félidőben

Spanyol labdarúgás
8 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
20 perce

Sikeres műtéten esett át Tadej Pogacar

Kerékpár
1 órája

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gyors gólváltás után döntetlen született Szegeden

Labdarúgó NB II
1 órája

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
2 órája