Barcelona: Guardiola szerint most már olyan jól játszanak, mint tavaly

2010.01.24. 13:40
Címkék
Pep Guardiola, a spanyol listavezető Barcelona vezetőedzője arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy ne kényelmesedjenek el a nyolcpontos előnytől (ráadásul a második helyen álló Real Madrid egy mérkőzéssel kevesebbet játszott). A tréner arra is kitért a Valladolid elleni 3–0-s siker után, hogy véleménye szerint az utóbbi időben már úgy játszik a Barca, mint a tavalyi esztendőben.

„Olyan jól játszunk, mint tavaly. Kicsit csalóka lehet, hogy a bajnokság felénél veretlenek vagyunk, mert még mindig rengeteg mérkőzés van hátra a szezonból. Tavaly tizenkét ponttal vezettünk, mégis nyernünk kellett a Bernabéuban ahhoz, hogy az élen végezzünk a bajnokságban. Fontos, hogy továbbra is agresszíven játsszunk, és ne engedjünk a saját stílusunkból!" – nyilatkozta Guardiola.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
4 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
5 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
5 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
5 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
5 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
5 órája