Osasuna: Vadócz volt csapattársa szerint Ziganda a legrosszabb edző

2010.01.28. 12:37
Címkék
Kifejezetten rossz emlékeket őriz José Ángel Ziganda Lakuntzáról, a spanyol Osasuna labdarúgócsapatának volt vezetőedzőjéről egykori játékosa, a portugál Hugo Viana.

„Nemcsak a legrosszabb edző, hanem amellett a legrosszabb ember is" – utalt a pamplonaiknál eltöltött egy esztendei kölcsönadásra Viana, akinek egyedül kellett edzenie, és nem kapta meg a bizonyítási lehetőséget sem.

„A cserejátékosokkal lekezelően bánt" – emlékezett vissza a játékos a sérelmeire, aki hozzátette: az Osasunában jó közösség alakult ki, amely némiképpen ellensúlyozta az edző szerepét és negatív kisugárzását.

A 33-szoros válogatott Viana a portugál Sportingban lett ismert játékos, három évet töltött el a Newcastle Unitedben. A Valencia 2005-ben szerződtette, előbb az Osasunának adta kölcsönbe, jelenleg a Bragában játszik.

Viana már nem találkozhatott az öltözőben az Osasuna magyar légiósával, Vadócz Krisztiánnal, hiszen utóbbit 2008 nyarán szerződtették.

Ziganda 1985 és 2001 között – bilbaói megszakítással – kilenc évig játszott az Osasunában, 2005-ben a tartalékokat, a következő esztendőben már az első csapatot irányíthatta, méghozzá két idényen át. 2008. október közepén José Antonio Camacho váltotta őt a kispadon. Az ősszel az élvonalbeli Xerez edzője volt, január közepén a gyenge szereplés miatt ott is szerződést bontottak vele.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
15 perce

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
6 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
7 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
7 órája