Guardiola: Nagy árat fizettünk a hajrában

Vágólapra másolva!
2010.08.15. 10:11
null
Messi is pályára lépett, de ő sem tudta sikerre vezetni a Barcát (Fotó: Action Images)
A Barcelona elveszítette az első tétmérkőzését az új idényben, de Josep Guardiola vezetőedző bízik benne, hogy a jövő héten fordítanak a Sevilla ellen a spanyol Szuperkupa visszavágóján.

Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője a kétgólos hátrány ellenére bízik benne, hogy együttese megnyerheti a spanyol Szuperkupát a Sevilla ellen. A szakember úgy véli, nem birtokolták eleget a labdát a sikerhez.

„Nem tudtuk hátulról előrejátszani a labdákat, így az ellenfél lehetőségekhez jutott, és a Sevilla erős gárda. Nem birtokoltuk eleget a labdát, ami törést okozott a játékunkban. Ennek ellenére elégedett vagyok a csapattal. Nagy árat fizettünk a mérkőzés hajrájában, ám a visszavágón még fordíthatunk" – mondta Guardiola.

„A jövő héten elemezzük a helyzetet és döntünk a változtatásokról. A világbajnokok közül is bekerülnek néhányan a csapatba, de biztos, hogy nem mindenki. A győzelemhez nagy meccset kell játszanunk a Camp Nouban, ahol a saját közönségünk is segít majd minket. Szerencsére szereztünk egy gólt, ami még jól jöhet" – tette hozzá a szakember, aki szerint Ibrahimovic jól játszott.

Antonio Álvarez, a Sevilla vezetőedzője természetesen nagyon elégedett volt a spanyol bajnok legyőzése után, és úgy véli, a második félidőben kiválóan futballozott a csapata.

„Nagyszerű eredményt értünk el, főleg az első félidőben nyújtott teljesítményünkhez képest. A Barca bármire képes, de mégiscsak három gólt szereztünk. A szünet után megmutattuk, hogy ha jól játszunk, akkor igazán veszélyesek tudunk lenni" – mondta Álvarez.

A mérkőzés góljait ide kattintva tekintheti meg!

EMLÉKEZTETŐ
SPANYOL SZUPERKUPA, 1. MÉRKŐZÉS
Sevilla–Barcelona 3–1 (0–1)
Sevilla: Palop – Dabo, Fazio, Escudé, Konko – Renato (Kanouté, 65.), Zokora, Romaríc (Cigarini, a szünetben) – Perotti, Navas, Fabiano (Negredo, 70.)
Barcelona: Mino – Abidal, G. Milito (Adriano, 81.), S. Gómez, D. Alves – Romeu, Jonathan Dos Santos (Thiago, 66.), S. Keita – Maxwell – Ibrahimovic (Messi, 52.), Krkic
Sárga lap: Zokora (59.), Dabo (69.), Cigarini (72.)
Gólszerző: Luís Fabiano (61.), Kanouté (73., 83.), ill. Ibrahimovic (21.)

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
17 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik