Ibra: Guardiola volt az egyetlen probléma

Vágólapra másolva!
2011.02.24. 17:12
null
Nem jöttek ki egymással (Fotó: Reuters)
Zlatan Ibrahimovic, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AC Milan játékosa az Eurosportnak adott interjújában elmondta, hogy jól érezte magát a Barcelonában, az egyetlen problémát a vezetőedző, Pep Guardiola jelentette számára.

„Barcelonában megtanultam, milyen gyorsan megváltozhatnak a dolgok a labdarúgásban. Az egyetlen problémát a filozófus (Guardiola – a szerk.) jelentette számomra. Mindenkivel megértettem magam, senki sem mondhatja, hogy rossz dolgokat tettem volna. Az első hat hónap remekül telt a Camp Nouban. Azután valami hirtelen megváltozott, amire azóta sem tudom a választ, 2010 februárja után már nem beszélt velem” – utalt Guardiolára Ibrahimovic, aki tavaly nyáron szerződött Milánóba a katalánoktól, akiknél csak egy idényt töltött.

„Ha nincs, aki motiváljon, akkor nem akarsz küzdeni. Erre valók az edzők. Mourinhóért ölni tudtam volna, míg Guardiola irányítása alatt ugyan nem futballoztunk rosszul, de egy edzőnek alkalmazkodnia kell a játékosaihoz, főleg ha az egyiket 70 millió euróért szerezte meg” – tette hozzá a 29 éves csatár, aki az Internazionaléban a 2008–2009-es idényben dolgozott együtt José Mourinhóval.

A svéd támadó ezután odaszúrt kicsit korábbi milánói klubjának: „Nem lehet egy rossz szavam sem az Interre, hiszen fantasztikus pillanatokat éltem át a játékosaként, de úgy gondolom, a történelmüket tekintve a Milan fontosabb klub.”

Ibrahimovic végül beszélt a visszavonulását tíz napja bejelentő Ronaldóról is.

„Nagy veszteség. Nem volt jobb játékos nála az elmúlt tizenöt-húsz évben. Visszatekintve nem emlékszem olyan futballistára, aki olyan szinten játszott volna, mint ő vagy Zidane. Csak egy Ronaldo létezik. Ahogy Maradona mondta, sok király van, de csak egy isten. Ez igaz Ronaldo esetében is.”

A listavezető Milan egyébként hétfőn a Serie A 27. fordulójának rangadóján a második helyezett Napolit fogadja.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
2026.02.03. 22:43

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19
Ezek is érdekelhetik