Barcelona: Abidal szerződése lejár, de a katalánoknál akarja befejezni

2011.09.08. 15:52
Éric Abidal, a Barcelona francia védője elmondta, bár még nem hosszabbította meg 2012 júniusában lejáró szerződését, a katalánoknál szeretné befejezni a pályafutását.

„Az első dolog, amit mondtam, az volt, hogy senkit nem szeretnék ámítani. Nehéz időszakon mentem keresztül az operáció után, és az első az egészség. Átgondolom, és biztos vagyok benne, hogy találunk megoldást a klubbal, mivel mindig is azt mondtam, hogy a Barcánál akarok játszani" – mondta Abidal.

„Először a betegségre gondolok. Párizsban jártam vizsgálaton, és az életem egyik napról a másikra megváltozott. Kezelésen veszek részt, minden nap gyógyszereket szedek, és nem tudom, hogyan reagál a testem. Most nagyon jól vagyok, de nem tudom, mi lesz később. Az első az egészségem, és utána jön a szerződésem" – mondta a védő, aki szerint nehéz lesz visszanyerni a régi formáját.

„Mindig is azt mondtam, hogy itt akarom befejezni a pályafutásomat, ez a világ legjobb klubja. Miért is akarnám máshol abbahagyni?"

Mint ismert, Abidalt tavasszal májdaganattal diagnosztizálták, és meg is műtötték a futballistát.

Legfrissebb hírek

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42

„Nemcsak Argentína mond köszönetet neked, hanem az egész világ” – csapattársai búcsúztak Messitől

Minden más foci
2026.10.07. 09:28

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06