Xavi: Gyengébben játszunk, de nem tudjuk az okát

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.09.17. 08:23
Az elmúlt években nem igazán fordult elő a Barcelona labdarúgócsapatával, hogy egymást követő két meccsen összesen négy gólt kap, ráadásul egyszer sem nyer. A csapatkapitány, Xavi Hernández nagyobb odafigyelést és intenzívebb játékot vár társaitól az Osasuna elleni mai bajnokit megelőzően.



A Barcelona legutóbbi két tétmeccsén – a Real Sociedad elleni bajnokin és az AC Milan elleni hétközi BL-meccsen – egyaránt 2–2-es döntetlent játszott.

Az Osasuna elleni mai bajnokit megelőzően a katalánok csapatkapitánya, Xavi Hernández figyelmeztette társait, az eddig mutatottnál többre van szükség.

„A futball, amit játszunk, most is jól megy, de a mérkőzések bizonyos szakaszaiban egyszerűen jobban oda kell tennünk magunkat” – fogalmazott a 31 éves középpályás.

„Most egy kicsit mindenki gyengébben teljesít a tudásához képest. – Ennek az okát nem tudjuk megmagyarázni, az egyetlen, amit tehetünk, hogy tovább dolgozunk” – tette hozzá a világ- és Európa-bajnok, háromszoros BL-győztes Xavi.

A ma 20 órakor kezdődő meccs előtt a katalánok helyzetét nehezíti, hogy a múlt héten két hónapra harcképtelenné váló chilei Alexis Sánchez után Andrés Iniseta is megsérült, izomszakadást szenvedett a Milan ellen, ezért több hetet kell kihagynia (várhatóan négyet). Ráadásul korábbi izomsérülése után Gerard Piqué sincs játékra kész állapotban. Ugyanakkor a júniusi térdműtéte után a Milan ellen már csereként beszálló Carles Puyol az Osasuna ellen már kezdő lehet.

BARCELONA–MILAN 2–2


Tegnap az első keretből tizennyolc játékos dolgozott teljes intenzitással, a meccsnapon 11.30-tól még edzenek egyet a gránátvörös-kékek.

Pep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője a sérülések miatt a pénteki edzésre a tartalékgárda három játékosát is meghívta, így edzett a nagyok között a két középpályás, Cristian Lobato és Javi Espinosa, valamint a védő Marc Muniesa.

REAL SOCIEDAD–BARCELONA 2–2


A Barca–Osasuna meccs mellett ma még négy találkozót rendeznek a spanyol élvonalban. A mai bajnokin a katalánok egyébként különösen bízhatnak Lionel Messiben, hiszen az aranylabdás futballista 2010–2011-ben három gólt szerzett az ötből a pamplonaiak elleni két győzelem alkalmával.

PRIMERA DIVISIÓN
4. FORDULÓ
Szombat
Granada–Villarreal18.00 óra
Mallorca–Málaga18.00
Gijón–Valencia18.00
Barcelona–Osasuna 20.00 (Tv: Sport2)
Sevilla–Real Sociedad22.00 (Sport2)
Vasárnap
Getafe–Rayo Vallecano12.00
Zaragoza–Espanyol16.00
Atlético Madrid–Santander18.00 (Sport1)
Levante–Real Madrid20.00 (Sport1)
Bilbao–Betis22.00
(Ez lesz a negyedik forduló, igaz, eddig csak két meccset játszottak a csapatok, mert az 1. fordulót a játékossztrájk miatt elhalasztották.)
Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
4 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik