Spanyolország: Messi semmi pénzért nem igazolna a Realba

MTI MTIMTI MTI
2012.06.21. 12:10
Lionel Messinek, az FC Barcelona argentin futballsztárjának esze ágában sincs, hogy a Real Madridba igazoljon.

„A Barca az én otthonom” – szögezte le a sorozatban háromszor is a világ legjobbjának megválasztott csatár a kolumbiai fővárosban rendezett sajtótájékoztatón, ahol a Csillagok csatája elnevezésű, jótékonysági focishow alkalmából tartózkodik.

„Ha rajtam múlna, életem végéig csakis a katalán együttesben játszanék” – tette le a hűségesküt Messi, elutasítva az újságírói felvetést, hogy bármikor is a jövőben a spanyol bajnoki címet az idén a Barcelonától elragadó fővárosi együttesben folytassa pályafutását.

Az argentin válogatott csapatkapitánya kitért rá, hogy fájó szívvel vette tudomásul az eddigi vezetőedző, a katalán gárdával sikert sikerre halmozó Josep Guardiola távozását, de bízik az új szakvezetőben, Tito Vilanovában is.

„Elégedettséggel tölt el, hogy Tito lett Pep utódja. Olyan ember, akit jól ismerünk, akinek része volt az eddigi közös eredményekben, s mivel Guardiola oldalán dolgozott az elmúlt években, alig változik az eddigi munka, minden nagyon hasonlóképpen folytatódik tovább. A magánéletemről nem beszélek, de annyit elárulhatok, hogy nagyon boldog vagyok, mert rövidesen apa leszek” – mondta a jelenkor első számú labdarúgója.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
3 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
6 órája

Messi és Suárez remekelt, megszakította nyeretlenségi sorozatát az Inter Miami

Minden más foci
2026.10.11. 07:43

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

208 mérkőzés, 126 gól – videón Messi összes találata a válogatottban

Minden más foci
2026.10.08. 13:41

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34