Barcelona: a hosszabbító kapus 50 éves koráig játszana

2013.02.12. 13:39
Ötvenéves koráig futballozna José Manuel Pinto. Amint arról tegnap beszámoltunk: a 37 esztendős hálóőr tegnap egy évvel, 2014 júniusáig meghosszabbította a szerződését a Barcelona labdarúgócsapatával.

„Úgy örülök most, mint egy kisgyerek, ez ad erőt, hogy 37 évesen úgy érezzem magam, mint egy 18 éves – lelkendezett az érintett futballista. – Nagyon szerencsés vagyok, hogy történelmet írhatok ennek a csodálatos csapatnak a tagjaként. Minden egyes napot úgy élvezek itt, mintha a fődíjat nyertem volna meg. Ötvenéves koromban akarok visszavonulni. Majd akkor, ha egy nap azt érzem, hogy elveszítettem az álmaimat, a méltóságomat és a becsületemet."

A 37 esztendős hálóőr 2008 januárjában csatlakozott a gránátvörös-kékekhez, de Víctor Valdés mögött egyértelműen övé a második számú szerep. Eddig tizennégy bajnokin védhetett. Viszont a Spanyol Kupa egyértelműen a cserekapus terepe, ott már 38 találkozón lépett pályára.

A Barcától távozni készülő Valdés szerződése ugyancsak 2014 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
16 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08