Barcelona: Lehet, hogy Argentínában fejezem be - Messi

2013.02.07. 22:50
Miután a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona bejelentette, hogy a négyszeres aranylabdás Lionel Messi 2018-ig meghosszabbította szerződését, az aranylabdás támadó elmondta: Európában kizárólag a katalánoknál hajlandó játszani, de elképzelhetőnek tartja, hogy hazájában, Argentínában fejezi be pályafutását.

„Európán belül biztosan nem fogok más csapatban pályára lépni, Barcelona az otthonom” – mondta Lionel Messi a Barcelona hivatalos honlapjának.

Messi tizenhárom éves korában csatlakozott a Barcelonához, új kontraktusa pedig harmincegy éves koráig szól, azonban már az ezt követő évekre is felkészült – legalábbis vannak tervei.

Messi tizenhárom éves korában csatlakozott a Barcelonához, új kontraktusa pedig harmincegy éves koráig szól, azonban már az ezt követő évekre is felkészült – legalábbis vannak tervei.

„Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy a barcelonai karrieremet követően Argentínában fejezzem be a pályafutásomat, azonban most nagyon boldog vagyok itt, ez pedig egy fantasztikus nap volt számomra” – zárta nyilatkozatát az argentin klasszis.

Messi legközelebb a vasárnap délben kezdődő, Getafe elleni bajokin léphet pályára a gránátvörös-kékeknél.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
15 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
16 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 14:21

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2026.08.13. 09:28