Barcelona: magánnyomozókkal figyeltette Piquét Guardiola?

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 12:20
Az El Confidencial című spanyol lap szerint a Barcelona korábbi vezetőedzője, Pep Guardiola magánnyomozókkal figyeltette Gerard Piquét, a katalánok védőjét.

A spanyol lap riportja szerint a Barcelonát 2008 és 2012 között irányító vezetőedző a Metodo 3 detektívügynökséget bízta meg a középhátvéd figyelésével. A szakember állítólag annak idején, amikor Piqué kapcsolata kezdődött a kolumbiai popsztár Shakirával, arra volt kíváncsi, hogy a játékos mennyire él „rendezett életet”.

A Barcelona labdarúgócsapata és a Metodo 3 magánnyomozói iroda közti „együttműködésről” korábban már többször is cikkeztek spanyol lapok. A korábbi elnök, Joan Laporta állítólag szintén kémkedett az ügynökségen keresztül a klub néhány vezetője után, és korábban arról is voltak beszámolók, hogy amikor Guardiola átvette a Barcelona irányítását, állítólag ugyancsak nyomoztatott Deco, Ronaldinho és Samuel Eto'o után, akiktől aztán később meg is vált a klub.

Guardiola az elmúlt szezon végén távozott a katalánoktól, és egy év kihagyás után a nyártól a Bayern Münchent irányítja.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21
Ezek is érdekelhetik