Iniesta: Az az álmom, hogy a Barcában fejezzem be a karrierem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 11:43
null
Andrés Iniesta (felül) reméli, hamar megszületik az új megállapodás (Fotó: Action Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) legutóbbi kiírását megnyerő FC Barcelona világklasszis középpályása, Andrés Iniesta azon reményének adott hangot, hogy pályafutását a katalánoknál fejezi majd be.

 



A 29 éves játékos szerződése csak 2015-ben jár le a gránátvörös-kékeknél, de a játékmester karrierje végéig a Barcelonában akar szerepelni.

Az Albaceténél nevelkedő Iniesta 1996-ban került a katalánokhoz, ahol a 2002–2003-as idényben mutatkozott be a felnőtt csapatnál, és eddig hat bajnoki címet, két Király-kupát, öt Spanyol Szuperkupát, három Bajnokok Ligáját, két európai Szuperkupát és két klubvilágbajnoki címet nyert, miközben a spanyol válogatottal U17-es és U19-es Európa-bajnokságot, két felnőtt Eb-t és egy világbajnoki címet ünnepelhetett.

„Az az álmom, hogy itt fejezem be a karrieremet – nyilatkozta Iniesta. – Mi mind ugyanazt akarjuk, remélhetőleg hamar meglesz az új szerződés.”

A spanyol középpályás jelenleg a Konföderációs Kupán szerepel a válogatottal.

„Jól kezdtünk, és ezen az úton is akarjuk folytatni. Be akartunk jutni az elődöntőbe, és ez sikerült is. Mindannyian elégedettek vagyunk azzal, ahogyan a dolgok alakultak” – mondta a Barca játékosa.

„Kicsit megleptek a nézőtéri reakciók, nagyon jól fogadtak minket” – tette hozzá Iniesta.

Mint ismert, a világ- és Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott csütörtökön Olaszországgal találkozik a brazíliai torna elődöntőjében.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik