Spanyolország: Iniesta fizetett, nem esett ki nevelőegyesülete

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 16:24
A Barcelona és a spanyol labdarúgó-válogatott középpályása, Andrés Iniesta segítségével kerülte el a kiesést a spanyol harmadosztályú bajnokságban szereplő, s anyagi gondokkal küzdő Albacete.

Az Albacete a harmadosztály (Segunda B) 4. csoportjának 3. helyén végzett, így nemhogy a kiesés nem fenyegette, de még osztályozót is játszhatott a feljutásért, ott azonban alulmaradt az Eibarral szemben. Iniesta nevelőegyesülete ugyanakkor súlyos anyagi gondokkal küszködik, így ha nem rendezte volna a játékosaival szemben fennálló tartozását, akkor a spanyol szövetség nem engedélyezte volna számára az indulást a harmadosztályban.

A Barcelona középpályása 240 ezer euróval segítette az Albacetét problémái enyhítésének érdekében, így az általa 1994 és 1996 között szolgált csapat a következő szezonban is a harmadik vonalban szerepelhet.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
14 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08

A Real Madridot búcsúztató kiscsapat vendége lesz a Barca a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 14:29

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06
Ezek is érdekelhetik