Barcelona: „Szeretnék még egy BL-t nyerni, aztán távozom”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.29. 22:27
Víctor Valdés, a Barcelona labdarúgócsapatának kapusa elmondta: már biztos, hogy nem hosszabbítja meg szerződését, és legkésőbb a 2013–2014-es szezon végén elhagyja a katalánokat, de örülne, ha ezt úgy tehetné, hogy jelenlegi együttesével még begyűjt egy Bajnokok Ligája-győzelmet.

„Tartom magam ahhoz, amit korábban nyilatkoztam, valóban távozni szeretnék a szezon végén” – mondta Valdés az AS-nek.Valdés az AS-nek.

Mint ismert, a 14-szeres spanyol válogatott játékos az év elején bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg 2014 nyarán lejáró kontraktusát, majd miután több európai topcsapat is bejelentkezett érte, elköszönt a szurkolóktól, és csapattársaitól is. A kapus ennek ellenére végül mégis maradt, és most úgy tűnik, csak a jövő nyári átigazolási szezonban akar távozni Barcelonából.

„Nem hosszabbítok, de amíg itt vagyok, addig mindent megteszek ezért a csapatért. Jó lenne, ha úgy tudnék távozni, hogy nyerünk még egy Bajnokok Ligáját előtte. Úgy lenne minden tökéletes” – tette hozzá Valdés.

Legfrissebb hírek

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35