Barca: a Real így próbálta meg „ellopni” Neymart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 18:51
null
A brazil inkább a Barcelona mellett döntött, ahol Messi, Xavi és Iniesta társaként játszhat (Fotó: Action Images)
A nyár egyik átigazolási slágere a brazil Neymar szerződtetése volt, aki végül Barcelonában kötött ki, bár a katalán Sport című sportnapilap információja szerint a Real Madrid mindent bedobott, hogy a fiatal labdarúgót magához édesgesse.

 

Neymar és a Barcelona kapcsolata már egy ideje körvonalazódott, majd az idén célegyenesbe fordult, és végül meg is köttetett a „házasság”. A madridiak azonban időközben futottak azért pár tiszteletkört annak érdekében, hogy a világ futballjának egyik legnagyobb talentuma őket, és ne a legnagyobb honi riválist erősítse. Végül ugye hiába, ám érdemes bepillantani, hogy mi volt benne Florentino Pérez madridi klubelnök „csomagjában”.

A sajtóinformációk szerint például ott lapult egy luxusház, 10 km-re a Bernabéu-stadiontól, Madrid egyik előkelő részén, a La Moraleján.

Továbbá a meggyőzés részét képezte a katalánnál kedvezőbb madridi adózási feltételek, így a fizetésből több maradna a számlán. Nem mellékesen a fővárosiak szerint a kommunikációja is könnyebb lett volna Madridban, ahol a portugál anyanyelvvel a kasztíliai spanyolt gyorsabban elsajátította volna, mint a katalánt Barcelonában. Mindez elősegíti a még gyorsabb beilleszkedését.

Végül pedig újabb opcióként egy keresztapa, egy igazi pótpapa, a klub aranylabdás ikonja, a francia Zinedine Zidane, aki bármikor, bármiben a klasszis segítségére sietett volna az átmeneti időszakban, amíg be nem lakja Madridot, és folyamatosan nem tud képességeinek, valamint a magas elvárásoknak megfelelően teljesíteni.

 

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik