C. Ronaldo: Nem köpök a saját tányéromba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.05. 11:59
null
Cristiano Ronaldo nem akarta kommentálni José Mourinho nyilatkozatát (Fotó: Reuters, archív)
Cristiano Ronaldo egy amerikai sajtótájékoztatón reagált José Mourinho ama megjegyzésére, miszerint nem ő az igazi Ronaldo, hanem a már visszavonult brazil, akit egykor a Barcelonánál, Bobby Robson segédjeként Barcelonában edzett. A Real Madrid portugál ászának reakciója az volt, hogy inkább nem is reagál.

„Vannak dolgok az életben, amik nem érnek annyit, hogy beszéljek róluk – mondta Cristiano Ronaldo, amikor José Mourinho nyilatkozatáról kérdezték. – Erről sem mondok többet, jó okom van hallgatni. Minden edzőmet tiszteltem, mert sokat tanultam tőlük. Az sem újdonság, hogy rosszat mondanak rólam, de van egy portugál mondás: nem köpök a saját tányéromba. Ennyi.”

MARCA: CR 2018-IG HOSSZABBÍTOTT
A Marca hétfői száma szerint Cristiano Ronaldo 2018-ig meghosszabbította szerződését a Real Madridnál. A sportnapilap cikke alapján a portugál támadó az eddigi 10 helyett mostantól évi 17 millió eurót (5.1 milliárd forintot) fog keresni, ezzel pedig a spanyol bajnokság legjobban fizetett futballistája lesz, ugyanis ez az összeg 1 millióval több, mint amennyit Lionel Messi kap a Barcelonától.
A Marca szerint a Primera División augusztus 17-ei rajtja előtt jelentik be hivatalosan a hosszabbítást.
További részleteket itt olvashatnak C. Ronaldo szerződéshosszabbításáról.

Mint ismert, Mourinho a minap felkavarta a port a következő mondataival, amelyek megerősítették, hogy megromlott a viszonya Madridban a Real világklasszisával: „Először 2000-ben kaptam vezetőedzői állást, de már előtte is nagy kluboknál dolgoztam, kiváló edzők mellett, és a világ legjobbjait irányítottam. Harmincéves voltam, amikor Ronaldót edzettem, nem ezt, hanem az igazit, a brazil Ronaldót.”

C. Ronaldót Gareth Bale esetleges szerződtetéséről is faggatták.

„Megvan a véleményem Bale-ről, de megtartom magamnak. Nem az én dolgom, hogy a szerződtetéséről beszéljek, mint ahogy az átigazolási piacot vagy az új játékosainkat sem nekem kell értékelnem” – mondta CR, majd arról is beszélt, hogy nem hosszabbította még meg a 2015 nyarán lejáró szerződését.

„Erről nem most kellene beszélni, talán később lesznek híreink. Nem mondom ki, hogy a Real Madridtól fogok visszavonulni, mert még nem tudom, mit hoz a jövő” – mondta C. Ronaldo.

Legfrissebb hírek

„Az ír játékosok nyilvánvalóan provokálnak” – harmadszor kapott piros lapot az ellenfél

Foci vb 2026
7 órája

Az írek kapitánya befolyásolta a játékvezetőt? Ronaldo szerint igen

Foci vb 2026
11 órája

Cristiano Ronaldót könyöklés miatt kiállították az írek ellen – videó

Foci vb 2026
23 órája

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
2025.11.11. 14:34

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Cristiano Ronaldo „hamarosan” visszavonul, hogy többet lehessen a családjával

Minden más foci
2025.11.05. 12:55

Cristiano Ronaldo: Hogy Lionel Messi jobb lenne nálam? Nem értek egyet, de nem is szeretnék szerény lenni

Minden más foci
2025.11.04. 16:54

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik