UEFA: Platini megvédte a gáláról hiányzó C. Ronaldót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.30. 14:24
Az Európai Labdarúgó-szövetség francia elnöke, Michel Platini megvédte a csütörtöki gáláról hiányzó Cristiano Ronaldót, mondván: munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen jelen lenni.

„Azért nem jött el, mert a Real Madriddal játszott mérkőzést A Corunában. Már azt beszélték, hogy azért nem volt velünk, mert tudta, hogy az Év játékosa díjat nem ő nyerte meg, de a valóság az, hogy munkahelyi elfoglaltsága adódott” – mondta Platini, aki utalt a győztes honfitársra, Franck Ribéryre is.a Real Madriddal játszott mérkőzést A Corunában. Már azt beszélték, hogy azért nem volt velünk, mert tudta, hogy az Év játékosa díjat nem ő nyerte meg, de a valóság az, hogy munkahelyi elfoglaltsága adódott” – mondta Platini, aki utalt a győztes honfitársra, Franck Ribéryre is.

„Nem lepődtem meg, hogy Ribéry lett az első, mert klubjával mindent megnyert az idényben, amit lehetett. Mint francia, kedvemre való lenne, ha mindig így játszana.”

Az anyagi dolgokra oly' kényes Platininek véleményt kellett formálnia Gareth Bale és a Real Madrid levegőben lévő, sajtóhírek szerint 100 millió euró körüli összeget megmozgató átigazolásáról. Nos, az UEFA-elnöknek ezúttal a szeme sem rebbent.

„Mi a különbség egy kilencven millióért vett játékos, vagy három, fejenként harminc millióért vett között? Ebből nem kell problémát csinálni. Generációk óta tart a vita a korszakos játékosok, Maradona, Ronaldo, Zidane, Cristiano Ronaldo transzfere kapcsán, hogy mennyit érnek valójában, pedig a lényeg az, hogy van-e fizetőképes kereslet.”

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38