Barcelona: először érheti el az 500 millió eurót a klub bevétele

MTI MTIMTI MTI
2013.09.17. 15:35
A tervek szerint 509 millió euróra (152.3 milliárd forint) nő az FC Barcelona labdarúgóklub bevétele ebben a szezonban, ezzel a katalán egyesület lesz az ősi rivális Real Madrid után a második, amely átlépi a félmilliárdos küszöböt.

A 2013–2014-es idényben elsősorban a szponzorációs szerződéseknek köszönhetően emelkedik jelentősen a klub bevétele, amelyet a spanyol középpályás, Thiago Alcántara Bayern Münchennek történt eladása is növel – jelentette be kedden Toni Freixa, a Barcelona igazgatótanácsának egyik szóvivője. Hozzátette, az egyesület célja az adózás utáni 36 millió eurós (10.7 milliárd forint) nyereség elérése.

A Deloitte könyvvizsgáló cég legutóbbi, januárban nyilvánosságra hozott tanulmánya szerint a bevételek szempontjából a Real Madrid és a Barcelona a világ futballjának két leggazdagabb klubja.

A Real ebben a hónapban közölte, hogy a 2012–2013-as szezonban sorozatban másodszor haladta meg a bevétele az 500 millió eurót, egészen pontosan 520.9 millió volt, amely 1.3 százalékkal magasabb, mint az azt megelőző idényben. A spanyol futballklub adózás utáni nyeresége 36.9 millió euró volt az előző szezonban, ami jelentős növekedés a 2011–2012-es idényben megkeresett 24.2 millióhoz képest.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
14 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24