Real Madrid: a szurkolóknál Bale és CR játszana a széleken

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.04. 08:40
Az átigazolási időszak lejártával a madridi illetőségű Marca napilap internetes kiadása szavazást hirdetett arról, hogy a drukkerek szerint mely tizenegy lenne korunk legerősebb Real Madridja. A több mint 150 ezer voksoló úgy döntött, hogy Gareth Bale-re bízná a jobb, míg Cristiano Ronaldóra a bal szél bejátszását.

A szurkolók a legutóbbi szezonban alkalmazott 4–2–3–1-es hadrendben küldenék pályára a csapatot, ellenben Carlo Ancelottival, aki az eddigi tapasztalatok alapján a 4–4–2-es felállást favorizálja.

A drukkereknél aligha meglepő módon a klublegenda, Iker Casillas védene, míg a védelem jobb oldalán Álvaro Arbeloa kárára Daniel Carvajal kapna helyet. A középpályán Sami Khedira kimaradna, helyette a sokkal inkább szervező, mint sem védekező típusú Luka Modric és Xabi Alonso jutna szóhoz, míg előttük Bale és C. Ronaldo rohamozna a két szélen, Karim Benzema mögött pedig Isco játszana. A döntés azonban az olasz szakember kezében van.

A REAL MADRID IDEÁLIS KEZDŐCSAPATA A MARCA OLVASÓINAK SZAVAZATAI ALAPJÁN:
Casillas – Carvajal, Varane, S. Ramos, Marcelo – Modric, Xabi Alonso – Bale, Isco, C. Ronaldo – Benzema.

 

A szurkolók ezt a tizenegyet küldenék pályára (Fotó: marca.com)
A szurkolók ezt a tizenegyet küldenék pályára (Fotó: marca.com)

 

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32