Real Madrid: Bale játszhat, Ancelotti leül Casillasszal

MTI MTIMTI MTI
2013.10.18. 13:43
Gareth Bale felépült combsérüléséből, így a Real Madrid walesi futballistája pályára léphet csapata szombati bajnokiján, a Málaga ellen.

Ezt Carlo Ancelotti, az együttes vezetőedzője jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján, egyben cáfolta azokat a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint a játékos gerincproblémákkal bajlódna.

Az olasz szakember hozzátette: a francia Karim Benzema sérülés miatt ugyanakkor nem játszhat.

A tréner röviden kitért Iker Casillas helyzetére, mint azt elmondta „el kell majd beszélgetnie” a kapussal: a mellőzött világ- és Európa-bajnok Casillas csütörtökön kijelentette, amennyiben nem változik a helyzete, akkor januárban elgondolkodik a klubváltáson.

Legfrissebb hírek

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

A semmiből igazolt új középcsatárt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 18:27

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
2026.07.25. 16:35

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

2010-ben Casillas, 2022-ben Messi emelhette magasba a trófeát. Idén ki lesz az?

Foci vb 2026
2026.07.19. 18:30