Real Madrid: október 23-tól Puskás-heteket tartanak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.07. 14:04
null
Butragueno (középen) szerint Puskás Ferenc a Real Madrid történetének egyik legnagyszerűbb futballistája volt (Fotó: Szabó Miklós)
Puskás-heteket tart a Real Madrid labdarúgóklubja október 23-tól november 25-ig, a rendezvénysorozat keretében kiállítás nyílik a Santiago Bernabéu Stadionban, illetve felavatják az Aranycsapat kapitányának bronzból készült mellszobrát.

 

„Puskás a klub legszebb időszakának egyik kiemelkedő személyisége volt. Olyan ember felé szeretnénk kifejezni a tiszteletünket, aki a Real Madrid történetének egyik legnagyszerűbb futballistája volt” – mondta Emilio Butragueno, a spanyol egyesület intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója, aki hozzátette, az eseménysorozatra magyar és spanyol hírességek, köztük a Puskás család tagjainak érkezését is várják.

Beszámolója szerint a Puskás-hetek megnyitója a Real Madrid–Juventus Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt lesz, majd másnap az úgynevezett Real Madrid-városban, Valdebebasban felavatják – a tervek szerint Csányi Sándornak, a magyar szövetség elnökének jelenlétében – Puskás mellszobrát. A kiállítás október 25-én nyílik meg, és a Santiago Bernabéu Stadion egyik fő attrakciója lesz egy hónapon át.

Butragueno kiemelte a Puskás-hetek kezdő és záró dátumának jelképességét. Mint mondta, október 23-a nemzeti ünnep Magyarországon, s az 1956-os forradalom nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Puskás végül a Real Madridhoz került, míg november 25-e szintén jeles dátum volt a Száguldó Őrnagy életében: hatvan évvel ezelőtt az Aranycsapat ezen a napon aratott világraszóló sikert a londoni Wembley Stadionban, 6:3-ra legyőzve Anglia válogatottját.

Jakab János, a Puskás Akadémia felügyelő bizottságának elnöke a hétfői sajtótájékoztatón ismertette, hogy a közel két éve Spanyolországból hazahozott Puskás-hagyaték 938 relikviáját mostanra katalogizálták, s annak első példányát átadták Orbán Viktor miniszterelnöknek azon a délelőtti találkozón, amelyen a kormányfő fogadta a királyi gárda Budapestre érkezett képviselőit.

A hagyaték jövőjével kapcsolatban jelezte, hogy nagyjából 150 tárgy kerül kölcsönbe a Real Madridhoz a kiállítás idejére, majd amikor a tavasszal elkészül a Puskás Akadémia stadionja, ott lesz megtekinthető a gyűjtemény egy része mindaddig, amíg el nem készül az új Puskás Ferenc Stadion, amely a névadó hagyatékának végleges helye lesz.

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Puskás Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

Népsport
2025.08.20. 09:11
Ezek is érdekelhetik