Manchester City: „Agüero megőrül a Barcáért”

2013.11.15. 13:39
Az angol Express napilap internetes oldala arról számol be, hogy Lionel Messi, a Barcelona négyszeres aranylabdás labdarúgója honfitársa, jelenleg a Manchester Cityt erősítő Sergio Agüerio megszerzéséért kampányol házon belül.

Messi – akinek 2005-ben az U20-as vb-n, majd a 2008-as olimpián is csatártársa volt Agüero – korábban is nagy lobbitevékenységet folytatott Barcelonában, ahol a klubvezetők sem zárkóztak el a tárgyalások elől, ám megállapodás már nem született. Az argentin támadó 2011 nyarán 40 millió fontért az Atlético Madridból az egyre nagyobb terveket szövő angol klubhoz került.

Neymar személyében a Barcelona fiatal klasszist szerződtetett idén a támadó szekcióba, Agüero megszerzésének jelenleg most nincs komoly realitása. (Arról nem is szólva, hogy Gerardo Martino vezetőedző is sokkal inkább a védelem megerősítésében gondolkodik.) Az angol sajtóhír szerint egyedül Messi személye miatt nem csukták be Barcelonában az Agüero-aktát, amelyben ha érdemi előrelépés nem várható a közeljövőben, legalább a neve lebegtetve van. Az Express idéz még név nélkül egy Agüeróhoz közeli forrást is, aki szerint az argentin támadó valósággal „megőrül a Barcáért”.

A Barcelona és a Manchester City között Dennis Suárez miatt eléggé feszült most a viszony, a 19 éves korosztályos spanyol válogatott támadó középpályást a katalánok a nyáron igazolták le az angoloktól, akiknél felkészülési meccsen és a Ligakupában már bemutatkozott a felnőttek között is.

Legfrissebb hírek

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
6 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
8 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
23 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
Tegnap, 16:00

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51