Primera División: végül 3 pontot ért az elképesztő kapusparádé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.26. 00:10
A spanyol labdarúgó-bajnokság szombat esti mérkőzésén a Levante 3–2-re legyőzte idegenben a Sevillát. A legutóbbi nyolc bajnokiján veretlen maradó Sevilla kétszer is vezetett a mérkőzésen, az első félidőben Coke gyönyörű emelése, a második játékrészben Ivan Rakitic gólja után, ám a vendégek David Barral büntetőből szerzett, illetve Lukas Vintra és Simao Junior szöglet utáni találatával megnyerték a mérkőzést.

Ami miatt mégis különösen emlékezetes marad az összecsapás, az Keilor Navas kapus elképesztő „bemutatója”. A Sevilla a második játékrész első felében teljesen a kapuja elé szorította Levantét, ám a Costa Rica-i kapus káprázatos védések sorát mutatta be – miközben Rakitic elhibázott tizenegyesénél a kapufa is kisegítette –, ennek ellenére a második hazai találat után úgy tűnt, mindez hiába. A hajrá előtt szerzett két váratlan vendéggól azonban új fordulatot adott a meccsnek, így a Sevilla hiába lőtt 26-szor a kapura – és találta is el ebből 16-szor annak felületét! –, végül kikapott.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a hosszabbításban Nikolaosz Karabelasz kíméletlen becsúszása, majd az utolsó percben Jairo Samperio lökdösődése is piros lapot ért.

PRIMERA DIVISIÓN
21. FORDULÓ
Sevilla–Levante 2–3
(Coke 26., Rakitic 68., ill. David Barral 30. – 11-esből, Vintra 71., Simao Junior 75.)
KORÁBBAN
Valencia–Espanyol 2–2 (Paco Alcácer 7., Jonas 32., ill. Córdoba 3., Sergio García 45. – 11-esből)
Real Madrid–Granada 2–0 (Cristiano Ronaldo 56., Benzema 74.)
Valladolid–Villarreal 1–0 (Rueda 40.)

 

Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
2026.06.13. 15:28

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53
Ezek is érdekelhetik