Barca: Ha nem érzem ugyanazt a szeretetet, más megoldást keresek - Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.19. 16:15
null
Messi bocsánatot kért a balul sikerült idény miatt (Fotó: Reuters)
A Barcelona négyszeres aranylabdás játékosa, Lionel Messi a kínai közösségi oldalon, a Weibón elnézést kért a katalán klub szimpatizánsaitól a csalódást keltő idény után, majd leírta, hogy ha már nem érzi ugyanazt a szeretet, amit eddig kapott, akkor elgondolkodik a jövőjén – de ez a veszély egyelőre nem fenyeget.

 

„Az igazat megvallva, a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elterveztük. Személyesen és csapatszinten is nehéz szezonon vagyunk túl. Megvolt a sanszunk, hogy az utolsó fordulóban elérjük az egyik célunkat, de nem tudtuk kihozni a lehetőségeinkből a maximumot. A legtöbb, amit tehetek, hogy bocsánatot kérek a Barcelona-drukkerektől, és megígérem, hogy a következő szezonban ismét a legmagasabb szinten teljesítünk és értékes címeket nyerünk” – írta Messi.

„Ami engem illet: nagyon boldog vagyok, hogy maradhatok, Barcelona az otthonom, mindig is ezt mondtam. Lehet, hogy ebben az idényben nem úgy szerepeltünk, ahogyan azt elvárták tőlünk, illetve tőlem, de meggyőződésem, hogy úgy egyénileg, mint csapatként, a dolgok a jövőben másképp alakulnak” – folytatta az argentin támadó, aki tulajdonképpen megerősítette, hogy meghosszabbítja szerződését csapatával.

A spanyol sajtó úgy tudja, Messi hétfőn délelőtt aláírta új kontraktusát, mielőtt hazarepült Argentínába.

„A barcelonai emberek határozzák meg a jövőmet, de én szeretnék maradni, mert úgy érzem, ugyanolyan bánásmódban részesülök, mint az eddigiekben. Ha már nem fogom érezni ugyanazt a szeretetet, más megoldást keresek, mert mindig a legjobbat akarom ennek a klubnak” – zárta gondolatmenetét Messi.

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
4 órája

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30

Csillag születik: így köszönti a FIFA a 39 éves Lionel Messit – videó

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:49

Messi: Folytatom a játékot!

Foci vb 2026
2026.06.24. 10:38
Ezek is érdekelhetik